Ugrás a tartalomra

Éjszakai munkavégzés a Miskolctapolcai úton

Létrehozva
Az arra közlekedőknek jelzőőrös forgalomirányításra kell számtani november 3-án.

Jelzőőrös forgalomirányításra kell számtani november 3-án (pénteken) 21:00-tól a Miskolctapolcai úton az Egyetem csomópont környezetében, ahol aszfaltozási munkákat végeznek majd. Az útpálya felújításának ezt szakaszát az ottani, jelentős gépjárműforgalomra tekintettel időzítették az éjszakai órákra - tájékoztat az önkormányzat.

Az éjszakai munkavégzés másnap reggelig, a tervek szerint 6:00-ig tart majd, ami miatt a kivitelező a közlekedők megértését és fokozott odafigyelését kéri.

Ez is érdekelhet

öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.
Egész napos programokkal vár születésnapján a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állatkert a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án emlékezik meg fennállásának 43. évfordulójáról, amikor izgalmas és kreatív programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Az operatőrlegendától a virtuális barátnőn át az elhallgattatott aktivistákig a CineFest dokumentumfilmes programjában
MiskolcKultúra
A CineFest nem csak játékfilmekben, de dokumentum- és természetfilmekben is évről-évre elhozza a világ filmgyártásának krémjét.
Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.