Ugrás a tartalomra

Új autókkal üldözhetik a "rossz fiúkat" a rendészek

Létrehozva
Hét személygépkocsi és egy kisbusz szolgálja immár a közrend fenntartását Miskolcon - köszönhetően az önkormányzat mintegy tizennégy millió forintos támogatásából beszerzett két új járműnek.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

A közbiztonság kiemelt téma a városban, így az önkormányzat számára is, hiszen az itt élők biztonságérzete nagyon fontos kérdés. Erre a kulcsterületre nagy figyelmet kell fordítani, ezért lényeges, hogy a lehetőségekhez mérten folyamatosan támogassák a rendészet munkáját olyan eszközök beszerzésével is, amelyek segítik a megelőzést és a felderítést - hangsúlyozta Veres Pál polgármester a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIŐR) Operatív Műveleti Központjának udvarán tartott átadón. 

Kép

„Példaértékű a rendészet és a rendőrség összehangolt munkája Miskolcon. A statisztikák alapján tizenkét éve nem történt olyan kevés bűncselekmény a városban, mint 2022-ben, és huszonegy százalékkal csökkent a minősített bűncselekmények száma. Ez nem jelenti azt, hogy a város minden területe teljesen biztonságos, vannak gócpontok, amelyekkel van feladatunk. Ezekre fokozottan figyelünk a jövőben” – ismertette Veres Pál. 

Rámutatott: fontos, hogy a modern korban a rendészek is modern eszközökkel dolgozzanak. Az önkormányzat ezért fejlesztette a műveleti központot és folyamatosan növeli a köztéri kamerák számát, amelyek segítségével sikerült sokkal hatékonyabbá tenni a felderítést. Ezeken túl a gépjárműállomány minősége és mennyisége az egyik legfontosabb tényező, ami növeli a rendészek mobilitását és csökkenti a reakció idejüket.

Kép

A városvezető beszámolt arról is, hogy az elmúlt időszakban öt jármű beszerzésében tudtak segíteni, ezekből a legújabbak a most átadott Suzuki Vitarák, amelyek lehetővé teszik a műveleti helyszínek gyors elérését és megkönnyítik a járőrözést. Ez a fejlesztés mintegy tizennégy millió forintból valósult meg. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a miskolciak érzékelni fogják, hogy a közbiztonság tovább javul a városban. 

Szabó Ferenc, a MIÖR igazgatója örömének adott hangot, amiért két új autóval bővült a Miskolci Önkormányzati Rendészet gépjármű parkja. Szerinte a fejlesztésre nagy szüksége volt a szervezetnek, mert a régi autók - tekintettel a korukra és a futott kilométerek - már nem voltak üzembiztosak. 

Kép

„A mi gépjárműveink gyakorlatilag csak a városban teljesítenek szolgálatot, ezért, ha az elhasználódást nézzük, akkor a számlálón látható kilométert kettes szorzóval lehet venni, hogy megkapjuk a valós futásteljesítményt. Tehát, ha egy autónk 400 ezer kilométert fut, az olyan, mintha egy normál használatban lévő jármű  800 ezret tenne meg. A régebbiekben már sok volt a kilométer, és az utóbbi időben sokat kellett szervizelni azokat, ezért is örülünk, hogy ezeket az új autókat birtokba vehetjük” – fogalmazott a MIŐR vezetője.

Kép

A beszédek után Veres Pál polgármester átadta a slusszkulcsokat az igazgatónak, így immár hét személyautó és egy kilenc személyes csapatbusz áll rendelkezésre, hogy segítse a hetvennyolc, szolgálatba vezényelhető rendész mindennapi munkáját Miskolcon.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.