Ugrás a tartalomra

A miskolci hősökre emlékeztek

Létrehozva
Megemlékező koszorúzást tartottak Oláh Miklós '56-os mártír Tárkányi utcai emléktáblájánál a nemzeti gyásznap alkalmából.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Koszorúzással emlékeztek szombaton reggel a forradalom hőseire a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok egykori bevonulásának évfordulóján. 

 

Kép

– Miskolcon a laktanyákat már a hajnali órákban elfoglalták a szovjet csapatok, de itt is kialakult az ellenállás. A Miskolci Egyetemen tűzharc is kialakult, amelyben két hallgató vesztette életét – emlékeztetett Kis József, a Magyar Nemzeti Levéltár, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára igazgatója, főlevéltárosa. Mint mondta: A városban több ellenálló csoport is alakult, ám hamar belátták, hogy nincs értelme az ellenállásnak, így feladták terveiket. Az ellenállás azonban nem szűnt meg Miskolcon. Röplapokon hirdették a rendszer illegitimitását és követelték a szovjet csapatok kivonulását. 

Miskolcon a forradalmi szervezetek ellenállását csak 1956 decemberében sikerült megtörni. A december 9-én és 10-én kialakult tüntetéseket 10-én verték le a karhatalom emberei. A tüntetés főszereplőit, Oláh Miklóst, Bartha Bélát, és Jakab Andrást letartóztatták, majd kivégezték.

Kép

Oláh Miklós emléktáblájánál az önkormányzat nevében Veres Pál polgármester és Badány Lajos alpolgármester, a Velünk a Város frakció nevében Szarka Dénes frakcióvezető-helyettes és Borkuti László önkormányzati képviselő, a Miskolc Belvárosi Református Egyházközség és képviseletében Nt. Melegh Attila lelkipásztor és dr. Palitz Róbert főgondnok, a Nyilas Misi Alapítvány nevében Nt. Melegh Attila kuratóriumi elnök, a Lévay József Közművelődési Egyesület nevében dr. Palitz Róbert elnökségi tag, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Polgárőr Szövetség nevében Cseh László és Kardos Győző, a Történelmi Nemzetőrség nevében Vitéz Feledy Péter, a Civil Összefogás miskolci klubja képviseletében Holló Gyula elnök, Biszterszky András és Biszterszky Andrásné.

Kép

A megemlékezésen verset mondott Tóth Levente, a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola tanulója.

Ez is érdekelhet

Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.