Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Ha éppen egypercnyire kíváncsi a helyi híreket illetően, akkor ezt a videót ma Önnek szántuk.

MÚZEUMI KONFERENCIA
Tudós, sovány múzeumszentek – ezzel a címmel rendezett tudományos konferenciát a Herman Ottó Múzeum csütörtökön. Az eseményt annak tiszteletére szervezték meg, hogy hatvan éve hunyt el Leszih Andor és Megay Géza, akiknek munkássága nagyban hozzájárult a miskolci múzeum létrejöttéhez.

VÁDEMELÉS 
Vádemelés született a miskolci pinceomlás ügyében. Börtönbe küldené az ügyészség a vállalkozót, aki a tapolcai pince kibővítésével bízta meg a három munkást. Mindannyian életüket vesztették, amikor tavaly augusztusban munkavégzés közben rájuk szakadt a mennyezet. 

FOLYTATÓDIK A KUPAKALAND
Miskolci siker született a megyei kézilabda találkozón, újabb magasabb osztályban szereplő csapatot búcsúztatott a Diósgyőr a Magyar Kupában. A harmadik forduló DVTK – Ózd párharcot hozott a kupasorozatban, mely során egy motiváltan kézilabdázó diósgyőri csapatot láthatott a közönség.

Ez is érdekelhet

Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.