Veres Pál támogatják
Veres Pált, Miskolc jelenlegi polgármesterét támogatják a jövő évi önkormányzati választásokon a Párbeszéd-Zöldek is. Ezt csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen részt vett Szabó Tímea és Tordai Bence országgyűlési képviselő is.
Téli üzemmódra váltanak
Téli üzemmódra váltott a közútkezelő pénteken reggel. Borsodban 6 mérnökségen, több mint 2500 kilométeres szakaszon, csaknem kétszázan dolgoznak 24 órás ügyelettel, 12 órás váltott műszakban a téli védekezési feladatokon az állami útfenntartó munkatársai. A vármegyében ötvenöt kilométeren kerékpárutat is üzemeltetniük kell a téli időszakban is.
Vetélkedő
Téli vezetéstechnikai vetélkedőt szervezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság a Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központjában. A programra a miskolci DVTK Jegesmedvék Jégkorong Sportakadémia edzőgárdáját hívták meg. A vetélkedő célja az egyes civil szervezetek, csoportok vezetéstechnikai képességeinek fejlesztése, ismereteinek növelése, amely hozzájárulhat a balesetmentes közlekedéshez.
Egy perc Miskolc – Veres Pált támogatja a PM is, téli üzemmódban a közút, jégre tett jegesmedvék
Létrehozva
Az elmúlt huszonnégy óra legfontosabb hírei következnek egy percben.
Ez is érdekelhet
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.