Ugrás a tartalomra

"Legyünk biztos pontjai a minket hívóknak"

Létrehozva
Szüntelen segíteni akarás jellemzi a lelki elsősegély telefonszolgálatok munkatársait, akik számára szakmai napot rendeztek pénteken a városházán, ahol regionális elismerést vehetett át Varga Andrea alpolgármester.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Egy csöpp pszichoanalízis címmel szervezte meg a konferenciát a miskolci születésű Ferenczi Sándor pszichoanalitikus születésének 150. évfordulója alkalmából a miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat. A borsodi vármegyeszékhely mellett Budapestről, Hatvanból, Egerből és Salgótarjánból érkeztek szakemberek. (Hívták és várták a kárpátaljai kollégákat is, de ők az orosz-ukrán háború miatt folyamatos leterhelés alatt állnak, így nem tudtak Miskolcra utazni - a szerző.)

Kép

Az előadások előtt köszöntők hangzottak el. Várkonyi László, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) regionális vezetője arról szólt, hogy a közösség tagjai - köszönhetően a mostanihoz hasonló eseményeknek - egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ez náluk különösen fontos, hiszen a kapcsolatok őrzésével és ápolásával mindenki gyarapszik, és meg tudja őrizni egészséges lelkületét.

- Segíteni pedig csak úgy tudunk, ha belül is rendben vagyunk. Legyünk biztos pontjai a minket hívóknak - fogalmazott, kiemelve azt a biztonságot is, amit az olyan "nagyvonalú támogatók" biztosítanak, mint amilyen Miskolc önkormányzata.

Veres Pál polgármester, a konferencia fővédnöke elmondta, járvánnyal, háborúkkal terhelt korunkban óhatatlanul szorongás tölti el az embereket, nő az elszigetelődés, így a lelki elsősegély szolgálatok "kiemelt fontosságú missziót" töltenek be.

Kép

- Másokon segítenek, és ez a legértékesebb. Úgy segítenek, hogy közben akaratlanul is átvesznek mások terheiből, de mégsem szűnik meg a segíteni akarásuk, és ugyanolyan erővel és emberséggel fogadják a hívásokat. Példaértékű ez az áldozatvállalás, önzetlen, végtelenül emberséges küldetés - fogalmazott a városvezető.

Dudás Erika, a LESZ elnöke rámutatott, civil szervezetként szükségük van a támogatásokra, amit a város évek óta biztosít is számukra. Miután méltatta a szolgálatok tevékenységét, regionális elismeréseket adtak át, amit mások mellett Varga Andrea, Miskolc humán területért felelős alpolgármestere is átvehetett, aki - a méltatás szerint folyamatosan figyelemmel kíséri és képviseli a szociális ágazatban dolgozók érdekeit. Empátiája, másokért érzett felelőssége, tenni akarása, valamint kimagasló hitvallása, kivételes szociális és lelki érzékenysége tette méltóvá az elismerésre.

Kép

Az alpolgármester mellett elismerésben részesült még Balla Csabáné, a miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat munkatársa, Hollósi Melinda (Budapest), Ignácz Ferencné (Salgótarján), valamint Lukács József (Hatvan).

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.