Ugrás a tartalomra

Hétvégén kezdődik a Élelmiszerbank Egyesület jótékonysági akciója

Létrehozva
Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hagyományos adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet önkéntesei az ország több mint százötven településén, több mint háromszázötven áruházban gyűjtik a felajánlásokat – tájékoztatta szerkesztőségünket a szervezet.
Kép
Fotó: maradek.hu

Arra kérik a lakosságot, hogy vásárlás alkalmával a nélkülözők számára is tegyenek egy tetszőleges tartós élelmiszert a kosarába, amit a fizetés után a kasszák melletti gyűjtőpontokon adhatnak le - áll az egyesület keddi közleményében.

A gyűjtést november 17. és 19. között, péntektől vasárnapig tartják meg négy kiskereskedelmi lánc, a Tesco, az Aldi, az Auchan és a Metro áruházaiban, országszerte több mint háromszázötven helyszínen. Az adományokat az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon pénteken délutántól vasárnap estig.

A vásárlók az adományaikkal közvetlenül a környezetükben élő nehéz sorsú embereket segíthetik. Az összegyűjtött élelmiszereket az Élelmiszerbank az egyes áruházak környéken működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a nélkülözőkhöz az ünnepeket megelőző időszakban, valamint a leghidegebb januári hetekben - olvasható a közleményben.

Az Élelmiszerbank 2006 óta minden évben megszervezi karácsonyi tartós élelmiszer-gyűjtő kampányát, tavaly előtt csaknem háromszázötvenezer ezer kiló adományt gyűjtöttek, amelyből hetvenezer nélkülözőnek tudtak segítséget nyújtani az ünnepek idején, tavaly azonban csupán harmadannyi felajánlás érkezett a szervezethez.

Ez is érdekelhet

Ingyenes előadás a digitális tér veszélyeiről idősek számára
Miskolc
A digitális tér veszélyeire hívják fel a figyelmet.
baleset Csermőkei út_google maps
Súlyos baleset Miskolcon – a rendőrség a lakosság segítségét kéri
MiskolcBaleset
Ismeretlen elkövető olajszármazékkal szennyezte be az úttestet Miskolcon, a Csermőkei úton, amelyen egy közlekedő autó megcsúszott és felborult. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az eset körülményeinek tisztázásához.
Képgaléria
Termés báb kiállítás a Fazekasban
Baglyok, rókák, medvék és kakasok lepték el a Fazekast: újra megnyílt a termésbáb kiállítás
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
Minden évben nagy sikert arat, idén sem marad el. Ismét megnyílt a termésbáb kiállítás a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zsibongójában.
Hogy megmaradjanak a kenyérillatú emlékek
Miskolc
Október 16-án ünneplik a kenyér világnapját. Miskolcon ez alkalommal a két és fél évvel ezelőtt elhunyt, elismert miskolci alkotó, Csorba Piroska szellemi örökségéről is szó lesz majd.