Ugrás a tartalomra

Közel huszonöt kiló csoki gyűlt össze az MVK jótékonysági akcióján

Létrehozva
A gyűjtéssel a Zsófi-Reményvár Egyesület jótékonysági akciójához csatlakoztak, a cél az volt, hogy minél több édesség kerülhessen a Mikulás zsákjába és jusson el a rászoruló, nélkülözésben élő gyerekekhez.
Kép
Fotó: MVK Zrt.

"24,5 kiló szeretetcsoki: ennyivel tesszük gazdagabbá rászoruló gyermekek Mikulás csomagjait" - jelentette be közleményben a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a közlekedési cég korábban jótékonysági csokigyűjtésre hívta munkatársait, utasait és a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatait is. 

- „Szerezz örömet önzetlen segítségeddel!” – ezzel a szlogennel csatlakoztunk a Zsófi-Reményvár Egyesület által meghirdetett csokoládégyűjtéshez. A gyűjtés célja az volt, hogy minél több édesség kerülhessen a Mikulás zsákjába és jusson el a rászoruló, nélkülözésben élő gyerekek számára. Köszönjük kedves utasainknak, a Miskolc Holding Zrt.-nek, Miskolc Holding Ingatlangazdálkodási igazgatóságának, a MIPRODUKT Kft.-nek és végül, de nem utolsó sorban, az MVK Zrt. kollégáinak segítségét! - írták. 

Kép

Az MVK azt is közölte, hogy az édességeket átadta Ináncsi Gergelynek, a Zsófi-Reményvár Egyesület elnökének.

Ez is érdekelhet

Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.
Földre rántotta és megütötte a nőt, majd elmenekült a táskával – elfogták a miskolci rablót
MiskolcBűnügy
A rendőrök pár napon belül elfogták azt az ózdi férfit, aki erőszakkal szerezte meg áldozata táskáját.
Képgaléria
Országos Diákönkormányzat találkozója a városházán
Először Miskolcon találkoztak a diákpolgármesterek
Miskolc
Miskolc ad otthont az Országos Diákönkormányzatok Találkozójának, a háromnapos program a kapcsolatépítésről, a jó gyakorlatok megosztásáról szól. A hivatalos megnyitót csütörtökön tartották a polgármesteri hivatal közgyűlési termében.
Filmnézés a csillagos ég alatt: újra kertmozivá változik a Csengey-kert
MiskolcSzabadidő
A miskolci Csengey-kertben több estén keresztül, ingyenesen lehet filmet nézni a csillagos ég alatt.