Ugrás a tartalomra

Díszvilágítást kapott a Tudomány és Technika Háza előtti tér

Létrehozva
Az épület tulajdonosa egyfajta küldetésének tekintette, hogy rendbe tegye környezetét. Hétfő délután a Népkerttől pár lépésnyire található park fejlesztésére mindezzel pont került.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Három éve egy évtizedeken át elhanyagolt, kifejezetten leromlott területet vett kezelésbe az Expert Társaságok vezetője, aki az általa korábban megvásárolt, felújított, majd a város szövetébe visszaillesztett Tudomány és Technika Házánál nem megállva „örökbe fogadta” és rendbe tette az előtte álló közterületet is.

Hajdú László a mintegy tizenötmilliós beruházás végéhez érkezve az advent előtti ünnepélyes "lámpagyújtáson" a fejlesztőknek, a közreműködőknek és a Városgazda munkatársainak köszönetet mondva felidézte: a város közepén található tér 2020-tól teljesen megújult – növényzettel, burkolattal, padokkal, szemetesekkel, festett hordókkal és sétányokkal gyarapodott.

Kép

Néhány esztendeje – a polgármester visszaemlékezése mentén – mindennek helyén egy bozóttal teli, rendezetlen tér tátongott csupán. Veres Pál egy olyan példaértékű összefogásnak nevezte a helyi cégek és önkéntesek felajánlása révén megvalósult parkfejlesztést, mely a miskolciak érdekét szolgálja.
 
A városvezető hozzátette, a Népkert és annak vonzáskörzete esetében a város azon részéről beszélünk, amit különösképpen óvnunk kell. Hangsúlyozta: a Tudomány és Technika Háza előtti park szerves folytatásaként is tekinthető a népkerti zöldterületnek. Végezetül háláját fejezte a lokálpatrióta vállalkozónak, akinek nem titkolt célja, hogy Miskolc pihenőövezeteit fejlessze.

Kép

A most beüzemelt tizenhat darab energiatakarékos reflektor – vélekedett a most végleges formát nyert tér tulajdonképpeni megálmodója, Hajdú László – nemsoká igazán bensőséges hangulattal és fényekkel töltheti meg a fák majdani lombjait.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.