Ugrás a tartalomra

Veres Pál polgármester is megköszönte az elismerésben részesült távhőszolgáltatási dolgozók munkáját

Létrehozva
A szakemberek immár negyvenöt éve tagjai a MIHŐ csapatának.
Kép
Fotók: Mocsári László

A távhőszolgáltató már korábban megünnepelte és törzsgárda-elismeréssel jutalmazta a negyvenöt éve náluk dolgozó kollégákat.

Hétfőn délben pedig Veres Pál polgármester hivatalában fogadta őket, hogy megköszönje munkájukat.

Csrefkó Lajos végül nem tudott részt venni az eseményen, de kollégáit: Juhász Ferencet és Pápay Gyulát köszönthette a város első embere. A találkozón Korózs András ügyvezető igazgató is részt vett.

Kép

A MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. által kiadott méltatások szerint Juhász Ferenc hőközpont-gépész 45 éve dolgozik a társaságnál, műszaki emberként a megvalósíthatóság, a megoldhatóság problémái foglalkoztatták a kezdetektől. Az Avas területén töltötte pályafutásának döntő részét, végigkísérte a lakótelep felépítését. Keze munkájának is köszönhetően ma az üzemviteli terület korszerű hőellátó berendezésekkel van felszerelve, melyeknek a kezelését, működtetését profi szinten sajátította el. Alapos helyismerete a mai napig nagy segítséget jelentett kollégái számára. Legendásan jó kapcsolatokat ápol a panaszos felhasználókkal. Kollégáival is nagyon jó a kapcsolata, szókimondó, őszinte természete senkit nem sért meg. Bátran képviseli álláspontját, igazának tudatában képes meggyőzni másokat is.

Pápay Gyula távhőellátó-berendezés kezelő a 100-as számú Ipari Szakmunkásképző elvégzése után helyezkedett el a Borsodtávhőnél 1976-ban. Ekkor kezdte meg munkáját a távhőszolgáltatás területén, melyet azóta is nagy szorgalommal végez. 1978-ban a „Fűtőmű Közös Vállalat”-hoz került, melyet a Tatár utcai „Fűtőmű” elődjének tekintünk. Az itt eltöltött 45 év alatt különböző beosztásokban tevékenykedett: elsőként fűtőolaj-szolgáltatási, majd kazán-üzemeltetési feladatokat látott el. 2012-től távhőellátó-berendezés kezelő munkakörben vesz részt a távhőszolgáltatás napi feladataiban. Rendelkezik a kazánok és a hőtermelő berendezések üzemeltetéséhez szükséges alap- és középfokú kazánüzemi végzettséggel. Munkatársaival kiváló kapcsolatot tart fenn, vidám, humoros természetű, kollégáival munkahelyen kívüli rendezvényeken is szívesen vesz részt.

Kép

Csrefkó Lajos fenntartási-főgépész gépésztechnikusi alapképzettséggel helyezkedett el 1978-ban a MIHŐ Kft. jogelődjénél. A Miskolci Ingatlankezelő, a Borsodtávhő, valamint a MIHŐ átalakulásai munkakörét érintették, munkaterülete többször megváltozott, közvetlen vezetői cserélődtek, de precíz munkájával feletteseinek elismerését folyamatosan kiérdemelte. Jelenleg villanyszerelőkből, műszerészekből és szivattyú lakatosokból álló karbantartó csoportjával biztosítja a távhőszolgáltatás zavartalan üzemvitelét, a műszaki egységek folyamatos működését. A miskolci távhőszolgáltatás kedvező lakossági megítéléséhez elengedhetetlen a munkája. A nyugodt, kiegyensúlyozott családi háttere, megértő felesége, szorgalmas két felnőtt fia és unokái a napi munkával elért sikereket még értékesebbé teszik.

Ez is érdekelhet

Filmnézés a csillagos ég alatt: újra kertmozivá változik a Csengey-kert
MiskolcSzabadidő
A miskolci Csengey-kertben több estén keresztül, ingyenesen lehet filmet nézni a csillagos ég alatt.
nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Egy délelőtt, ami egy kutya vagy cica életét is megváltoztathatja – szombaton újra nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
MiskolcSzabadidő
Van, aki egy szerető gazdára vár. Van, aki csak egy kis simogatásra, egy közös sétára vagy néhány önfeledt percre. Szombaton bárki tehet azért, hogy a Miskolci Állategészségügyi Telep védenceinek egy kicsit szebb legyen a napja.
Elhunyt Rusznyák József
Elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, DVTK edző
MiskolcSport
Birkózás: az élők sorából a napokban eltávozott kiváló szakembert Miskolcon temetik majd el.
Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.