Ugrás a tartalomra

Szemere és Budapest 150  - Miskolcra látogat Karácsony Gergely

Létrehozva
Miskolc is csatlakozik ahhoz a rendezvénysorozathoz, amellyel a főváros Budapest 150. születésnapját ünnepli - tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtó osztálya.
Kép
Fotó: kozterkep.hu

Másfél évszázaddal ezelőtt, 1873. november 17-én Buda, Pest és Óbuda egyesítésével jött létre Budapest. A jubileum alkalmából Budapest 150 címmel rendezvénysorozatot szervez a főváros. 

A programokhoz Miskolc is csatlakozik annak apropóján, hogy 1849. június 24-én az a Szemere Bertalan adott ki miniszterelnökként rendeletet Pest, Buda és Óbuda egyesítéséről, aki nemcsak életében kötődött ezer szállal Miskolchoz, hanem végakaratának megfelelően hamvai ma is az avasi műemléktemetőben nyugszanak - írják.
 
Mint azt közölték, ehhez kapcsolódóan rendhagyó Szemere emléknapot tartanak Karácsony Gergely, Budapest főpolgármesterének részvételével a miskolci Városháza közgyűlési termében december 1-jén 12 óra 30 perckor. Az eseményen előadást tart Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Vámosi Katalin művészettörténész, illetve Kapusi Krisztián történész.
 
Az előadások után Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere megkoszorúzzák majd Szemere Bertalan szobrát a Szemere-kertben.
 
Az esemény időpontja: 2023. december 1. 12:30

Az esemény helyszíne: Miskolc MJV Polgármesteri Hivatal, Közgyűlési terem

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.