Ugrás a tartalomra

Tovább finomítják az MVK menetrendjét

Létrehozva
A december 4-étől életbe lépő változások elsősorban a munkába és az iskolákba történő eljutások javítását célozza.
Kép
Fotó: Mocsári László

Finomhangolások lépnek életbe december 4-től, hétfőtől a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. október 14-én bevezetett menetrendjében. A polgármesteri hivatal közlekedésszervező osztályának vezetője szerint ezeket a korábban megfogalmazott céljaik indokolták, miszerint a mindenkori menetrend a lehető legjobban igazodjon az utasok igényeihez a rendelkezésre álló kapacitásokhoz mérten.

– A mostani módosítások során a menetrend eddigi működése közben gyűjtött tapasztalatokra, az utasszámlálásokra, valamint az MVK-hoz és a közlekedésszervező osztályhoz az utasoktól, illetve a nagyfoglalkoztatóktól beérkezett észrevételekre építettünk – mondta el a minap.hu-nak Kiss Péter.

A jövő héttől bevezetendő finomhangolási csomag elsősorban a munkába és az iskolákba járás javítását célozza, viszont az osztályvezető szerint a jövő év első felében további fejlesztések is várhatók, melyeken már jelenleg is dolgoznak a közlekedésszervező osztály munkatársai.

Kiss Péter kiemelte, hogy a december 4-étől érvénybe lépő változtatások nagymértékben az utasok észrevételein alapulnak.

Önök kérték

Ilyen például az, hogy a jövőben munkanapokon reggel 6-kor az 1-es járat helyett 54-es fog indulni Felső-Majláthról, aminek köszönhetően a megyei kórház és a Repülőtér/Bosch felé 15 percesre sűrűsödik az átszállásmentes eljutási lehetőségek gyakorisága.

– Hajnalban, 04:20-kor az Avasi kilátótól plusz egy 935-ös járat fog indulni, mellyel az Avasról közvetlenül elérhető lesz a belváros, a Búza tér és a Tiszai pályaudvar is. Ezt az indokolja, hogy sok utas kért ebben az időszakban többletindulást az Avasról, akik a Búza térről vagy a Tiszai pályaudvarról még más település felé utaznak tovább a reggeli munkakezdéshez. Szintén a kora reggeli munkakezdésekhez igazodva Miskolctapolcáról 10 perccel korábban, 04:35-kor fog indulni az első 20-as járat – sorolta.

A Perecesre járó 6-os busz menetrendje régóta probléma volt, ezen már az októberi módosításcsomag is javított. Kiss Péter elmondása szerint jövő hétfőtől még sűrűbbé válik a közlekedés munkanapokon reggel 6 és 7, valamint délután 1 és 2 óra között; a reggeli időszakban 15 perc helyett 10 percenként indulnak majd a 6-os buszok. „Hétvégén reggel pedig hozzáigazítjuk a járatokat a műszakváltások idején közlekedő 53-ashoz és 54-eshez, valamint eggyel növekszik a fordulószám is” – tette hozzá.

Kép
Fotó: MiNap-archív/Beregi László

Jobb kiszolgálás

– A Joyson és az Auchan Miskolc-dél környékének megfelelőbb kiszolgálása érdekében módosul több 43-as és 44-es járat indulási időpontja. A Mechatronikai Parkból új 240-es járat indul 14:45-kor. Korán reggel egyes 39-es buszok a Diósgyőri Ipari Park és Diósgyőri Kórház érintésével fognak közlekedni, míg délután négy óra után a mainál eggyel több busz fogja érinteni az Egyetemváros végállomást – ismertette a munkáltatók kérésére bevezetendő változtatásokat az osztályvezető.

Továbbá – az iskola- és munkakezdési igényekhez igazodóan -- a reggeli időszakban módosul néhány 3A-s és 24-es indulási időpontja. Például a Repülőtérről a mainál 10 perccel később, 07:10-kor, a Középszer utcai végpontról pedig 07:40-kor fog a 24-es indulni, míg a Berzsenyi Dániel utcai végpontról 10 perccel korábban, 07:29-kor megy a 3A-s. Továbbá a Középszer utcai végpontról a 18 órai műszakváltáshoz igazítottan, 16:50-kor is fog 24-es járat indulni" – mondta.

Csatlakozás, átszállás

Számos helyen javulnak a csatlakozási és az átszállási lehetőségek is, ezeket néhány perces időpont-korrekciókkal vagy újabb garantált csatalakozások betervezésével valósítják meg. Többek között a reggel 06:15-kor a Repülőtér / Bosch végállomásról induló 54-es busz garantáltan meg fogja várni a Mechatronikai Park felől érkező 240-est, a 05:15-kor a Hűtőház felé induló 8-as járatot, a Tiszai pályaudvaron pedig a Berekalja felől érkező 21-est. Továbbá, a Búza térről 05:22-kor induló 44-es a Szirmáról érkező 3-as járathoz fog csatlakozást biztosítani.

– Sajnos még mindig a mindennapok részét képezik a jármű- és járművezető-hiányból fakadó járatkimaradások is. Ennek orvoslására már folyamatban van új buszsofőrök képzése, illetve az autóbuszflotta további bővítése a bérelt járművek számának növelésével – tette hozzá Kiss Péter.

Ez is érdekelhet

nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Egy délelőtt, ami egy kutya vagy cica életét is megváltoztathatja – szombaton újra nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
MiskolcSzabadidő
Van, aki egy szerető gazdára vár. Van, aki csak egy kis simogatásra, egy közös sétára vagy néhány önfeledt percre. Szombaton bárki tehet azért, hogy a Miskolci Állategészségügyi Telep védenceinek egy kicsit szebb legyen a napja.
Elhunyt Rusznyák József
Elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, DVTK edző
MiskolcSport
Birkózás: az élők sorából a napokban eltávozott kiváló szakembert Miskolcon temetik majd el.
Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.