Ugrás a tartalomra

Nem hozta lázba a helyi ellenzéket a város költségvetése

Létrehozva
Miskolc jövőbeni pénzügyi gazdálkodásának kérdése mérsékelt fideszes érdeklődéssel találkozott csütörtök délután. 
Kép
Fotók: Mocsári László

Veres Pál polgármester – tartva magát a korábbi évek gyakorlatához – a költségvetési rendelet előterjesztését megelőzően konzultációra hívta a városi közgyűlés ellenzéki frakcióit és képviselőit, hogy meg tudják tenni az azzal kapcsolatos észrevételeiket és javaslataikat. 

– Felháborítónak és aggályosnak tartom, hogy Veres Pált és a miskolciakat sem méltatták arra, hogy a város költségvetéséről generálisan nyilvánítsanak véleményt – fogalmazott a létszámát tekintve családias hangulatúnak is nevezhető találkozó felől Szopkó Tibor. A zárt ajtók mögötti egyeztetést ugyancsak végigülő alpolgármester arról tájékoztatta stábunkat, hogy a Fidesz és a KDNP frakcióiból mindössze négyen jelentek meg a találkozón. 

Nekik a városvezetők köszönetüket fejezték ki, azonban rendkívül fontos lett volna, hogy az általuk felvetetteknél jóval nagyobb volumenű kérdésekről is szó essék a jövő héten nyilvánosságra hozandó, egyúttal a decemberi közgyűlés elé terjesztendő rendelettervezetről – folytatta Szopkó Tibor. Hozzátette: érti, hogy közeleg az önkormányzati választási kampány, azonban itt lett volna a lehetőség a számukra, hogy érdemi ellenvéleményt fogalmazzanak meg.

Kép

Az alpolgármester egyébként hatalmas szakmai sikerként értékeli, hogy a hazai önkormányzatokat sújtó kormányzati elvonások ellenére Miskolc esetében egy „stabil, a jogszabályoknak mindenben megfelelő, egyensúlyi, felelős, takarékos, sikeres és végrehajtható” 2024-es költségvetés van kilátásban. 

Mint arra Szopkó Tibor végezetül rámutatott: az önkormányzati cégek vezetőivel, az önkormányzati fenntartású intézmények és hivatalok gazdasági vezetőivel a témában lefolytatott tanácskozások is azt a célt szolgálták, hogy egy, a város működőképességét megőrző, ugyanakkor Miskolc fejlesztési lehetőségeit is szem előtt tartó büdzsét állítsanak össze.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Rusznyák József
Elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, DVTK edző
MiskolcSport
Életének 80. évében elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, Rusznyák József, aki két olimpián is képviselte Magyarország színeit.
Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.
Rendőrök a zebráknál – megkezdődött az új tanév
Szelíd motorosok a serdülőkre leselkedő veszélyek ellen
MiskolcÉletmódEgészség
Emlékszik a Szelíd motorosok főhőseire, Billyre és Wyattra, akik egy sikeres drogbizniszt követően Harley-Davidsonjaikon indulnak útnak Los Angelesből New Orleansba, a helyi Mardi Gras fesztiválra? A szabadságot azonban nem találják meg, útjuk tragikus véget ér.