Ugrás a tartalomra

A főváros egyik atyjáról közösen emlékezett meg Budapest és Miskolc vezetése

Létrehozva
Rendhagyó Szemere-emléknapot tartottak péntek délután Miskolcon, az eseményen részt vett és ünnepi beszédet mondott Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Másfél évszázaddal ezelőtt, 1873. november 17-én jött létre Buda, Pest és Óbuda egyesítésével Budapest – a 150 éves jubileum alkalmából rendezvénysorozatot szervezett a főváros. A programokhoz Miskolc is csatlakozott annak apropóján, hogy még 1849. június 24-én az a Szemere Bertalan adott ki miniszterelnökként rendeletet az egyesítésről, aki nem csak életében kötődött ezer szállal Miskolchoz, de - végakaratának megfelelően - hamvai ma is az avasi műemléktemetőben nyugszanak.

A történelmi kapcsolatok ápolására és a tiszteletadásra rendhagyó Szemere-emléknapot tartottak Miskolcon, melyen Karácsony Gergely főpolgármester mellett részt vett egy fővárosi delegáció, itt volt Kunhalmi Ágnes (MSZP) budapesti egyéni választókerületi képviselő, valamint a miskolci önkormányzat és polgármesteri hivatal munkatársai és politikusok is tiszteletüket tették az eseményen.

Házigazdaként Veres Pál polgármester köszöntőjében rámutatott, Miskolc sok tekintetben hasonlít Budapestre: mindkettő annak a város- és országépítő közös akaratnak a szülötte, amely több kisebb település egyesítésével hozott létre egy új, nagy és európai várost. Szemere Bertalan - akit a városvezető Budapest egyik atyjának nevezett - szintén fontos személy a két város életében.

- Nevét, amíg egyetlen miskolci is él a világon, mindig tisztelettel és szeretettel fogják emlegetni - húzta alá Veres Pál. - Öröm, hogy önökkel együtt ünnepelhetünk és emlékezhetünk egy kiváló államférfira. Boldog születésnapot, Budapest! Legyen még sokszor 150 év.

Kép

Mindig örömmel jön Miskolcra Karácsony Gergely elmondása szerint. A főpolgármester úgy fogalmazott, Szemere Bertalan egyszerre volt alakítója és elszenvedője a történelmünknek, de a maihoz hasonló alkalmakkor megtalálhatjuk megfelelő helyét a nemzeti pantheonban.

- Mert bár nem vált eszményképpé, mint Széchenyi István vagy Kossuth Lajos, de életműve alapján a legnagyobbak között van a helye. Okunk van büszkének lenni arra, hogy a magyar polgári átalakulás egyéniségei között még az ún. második vonal képviselői is kiemelkedő képességekkel rendelkeztek - fogalmazott.

Beszélt Szemere Bertalan koráról is. Azt mondta, hogy a magyarok 1848-ban és '49-ben nem más nemzetek elnyomásáért, hanem a nemzetiségek szabadságát is feltételező, független Magyarország megteremtéséért harcoltak. Nem önmaguknak, hanem a birodalom minden népének kívánták a szabadságot.

- Fel kell ismernünk: a szabad társadalom ma azt jelenti, hogy polgárai elsősorban nem a maguk, hanem egymás szabadságáról gondoskodnak. Nem szabadna, hogy a vita tárgya az legyen, ki tartozik, és ki nem a nemzethez. A vita tárgya mindig az, hogy mi a nemzet érdeke - hangoztatta.

Karácsony Gergely beszélt a szabad önkormányzatiságról, végül hangsúlyozta, akkor vagyunk méltók Szemere Bertalan örökségéhez, ha lebontjuk a falakat, amik elválasztanak, és hidakat építünk helyettük, amelyek vidék és Budapest, ember és ember között húzódnak.

- Méltóságból, méltányosságból, emberségből és szolidaritásból vannak rakva a kövei ezeknek a hidaknak. Minden találkozásunk, beszélgetésünk ezt szolgálja Veres Pállal, és ezt szolgálja a két város sorsközössége - hangsúlyozta a főpolgármester.

Kép

Idén nem csak Budapest, de Miskolc is ünnepel, hiszen sok más jubileum mellett fennállása 200. évfordulójára emlékezik a Miskolci Nemzeti Színház is. Béres Attila igazgató kiemelte, a teátrumot eleink azért alapították meg 1823-ban, hogy a tehetség itt maradjon. Nem felsőbb utasításra, császári parancsra tették ezt, hanem fillért fillér mellé téve döntöttek egy kőszínház építéséről. Aztán amikor évekkel később leégett az épület, Szemere Bertalan kezdeményezésére megépült a mai színház, amihez újfent adakoztak a miskolciak.

- Boldog vagyok, hogy a város befogadott, azért dolgozunk, hogy a miskolciakat büszkévé tegyük - húzta alá a direktor.

Az eseményen előadást tartott Vámosi Katalin művészettörténész, valamint Kapusi Krisztián történész.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?