Ugrás a tartalomra

Bazin Levente az MSZP európai parlamenti listáján!

Létrehozva
Miskolc 16-os önkormányzati választókerületének képviselője ötödik helyen szerepel a párt európai parlamenti listáján.

Elfogadta szombati ülésén az MSZP Választmánya a párt európai parlamenti listáját – jelentette be Hiller István, a párt választmányi elnöke szombat délben, egy online közvetített sajtótájékoztatón.

Mint mondta, az MSZP Választmánya elfogadta a párt európai parlamenti listáját az MSZP listavezetője Tüttő Kata, a párt alelnöke, főpolgármester-helyettes. Tüttő Katát dr. Gurmai Zita, az MSZP Nőtagozatának elnöke, frakcióvezető-helyettes, Harangozó Gábor korábbi EP-képviselő, a párt egyik alelnöke, Andor László volt EU-biztos és Bazin Levente miskolci önkormányzati képviselő követi a listán.

Tüttő Kata az eseményen öt fontos feladatot fogalmazott meg európai parlamenti képviselő-jelöltként.

 – Haza kell hozni az uniós forrásokat, hiszen ez egész Magyarország érdeke.  Barátokat kell szerezni hazánk számára az Unión belül is. Az MSZP vitte be az EU-ba Magyarországot, ezt a szövetséget meg kell erősíteni. Meg kell erősíteni az európai szociáldemokráciát. Utat kell találni a válságokon át a közösség számára. A szociáldemokrata út a biztonságból, az esélyegyenlőségből, a fenntarthatóságból és a szolidaritásból áll. Át kell gondolni Európa jövőjét. Erősebb Európára van szükség: erősebb önkormányzatok és helyi közösségek kellenek.  Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nőügyekre, hiszen a nőknek olyan vezetőkre van szüksége, akik értik a mindennapok valóságát. A félelmeket, az álmokat, a küzdelmeket, a döntéshozatalban pedig meg kell jelennie ezeknek a szempontoknak – sorolta.

Ez is érdekelhet

Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.
Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.