Ugrás a tartalomra

Lobog a hit gyertyája Miskolc adventi koszorúján

Létrehozva
A gyertyagyújtás előtt a Lévay József Református Gimnázium adott ünnepi műsort, és Ábrám Tibor iskolaigazgató, valamint Badány Lajos alpolgármester köszöntötték a Szent István téren összegyűlteket.

Preview Image
Adventi Gyertyagyújtás a Szent István téren – Mocsári László képgalériája

Már ég az első gyertya a Szent István téren, Miskolc adventi koszorúján. Az első ünnepi hétvégén a Lévay József Református Gimnázium kórusa és a Lámpás zenekar adott ünnepi műsort, ezt követően pedig az intézmény közössége nevében Ábrám Tibor igazgató szólt az összegyűlt tömeghez. Ő arról beszélt, mi is az advent üzenete 2023-ban.

– A keresztyénségnek megtartó ereje van. Országot és nemzetet megtartó ereje. Ha az egyén és a közösség életét Jézus Krisztusra építi, akkor nyerhet erőt és áldást nemcsak az életre, hanem az örök életre is. Akire várunk, akinek a testet öltését ünnepeljük, Jézus Krisztus személyes és közösségi megváltónk, megtartónk is lehet. Hordozzuk szívünkben ezt az üzenetet 2023 adventjén is – mondta.

Kép

Ábrám Tibor emlékeztetett, az 1560-ban alapított Lévay József Református Gimnázium jubileumot ünnepel a 2023/24-es tanévben, hosszú kényszerű szünet után ugyanis éppen harminc évvel ezelőtt indult újra az intézmény. „Ebben a három évtizedben a Lévay a külvilág számára is láthatóvá tette, hogyha a testet öltött ige, Jézus Krisztus áll egy közösség középpontjában, akkor emberi erőfeszítéssel el nem érhető áldásokat tapasztalhatunk meg” – tette hozzá.

Estók István iskolalelkész igehirdetését követően Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere mondott ünnepi köszöntőt. A városvezető úgy fogalmazott, az advent az egyház szándékai szerint az év egyik legcsendesebb időszaka volt. „Az egész éves munka után a téli hetekben egy kicsit több idejük volt az embereknek arra, hogy odafigyeljenek a lélek dolgaira, családjukra és környezetükre. Egy kicsit talán át is tudták gondolni az egész év cselekedeteit és Istenhez közelebb kerülve tudták tervezni a jövőt. Mára ez megváltozott, sok embernek ma nemhogy elmélyedni, egy percre megállni sincsen ideje. Ünnepeinket eltékozoltuk egy hamis, értékét vesztett világ akarata által, egy olyan világért, ahol az ünnep fényét már pénzben mérik és a csendes elmélyedést felváltotta a zajos bevásárlóközpontok felszínes forgataga” – jelentette ki.

Kép

Badány Lajos kijelentette, egy társadalmat a közös élmények, ünnepek és szokások tartanak össze. Amennyiben ezt elveszik tőle, gyökértelenné és kiszolgáltatottá válik, ezért nagyon fontos, hogy megőrizzük hitünket, hagyományunkat, szokásainkat, mindazt, amit keresztény emberré, magyarrá tesz bennünket.

– Advent első vasárnapján a hit gyertyáját gyújtjuk meg. Megerősítve meggyőződésünket azon hitünkben, hogy nem céltalan létezésünk ezen a Földön, és Jézus Krisztus áldozatvállalása egy olyan önzetlen szeretet példáját állítja elénk, aminek vezérelnie kellene cselekedeteinket egész életünk során. Ezért a szeretet mértékét ne csupán a pénzen vett, tárgyiasult ajándékhalmaz mennyisége jelentse, hanem a jó szó, a türelem és az odafigyelés – tette hozzá a városvezető.

A virágóra helyén kialakított városi adventi koszorú első gyertyáját Ábrám Tibor és Badány Lajos a Miskolci Autista Alapítvány képviselőjének társaságában gyújtotta meg.

Ez is érdekelhet

Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.
Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.