Ugrás a tartalomra

Megerősítették: jön az LG Magna Miskolcra, a város továbbra is vonzó célpont a külföldi befektetések számára

Létrehozva
Jó hírrel indult a kedd: a többségében koreai, kisebbségében kanadai tulajdonú LG Magna úgy döntött, hogy Magyarországon, Miskolcon hozza létre első európai gyárát.

Ahogy arról lapunk az elsők között beszámolt, még szeptember elején jelentették be, hogy 20 milliárd forintból Miskolcon fejleszt a dél-koreai és kanadai közös vállalat, az LG Magna. A vegyesvállalat első európai gyárában az elektromos autók berendezéseit és alkatrészeit fogják gyártani, valamint elektromos motorokhoz különböző elemeket, fedélzeti töltőket és invertereket. A beruházás 200 új munkahelyet fog jelenteni Miskolcon. A kormány 6 milliárd forintos készpénztámogatást biztosít a beruházáshoz.

Az MTI beszámolója szerint a próbatermelés 2025-ben kezdődhet.

Kedden immár hivatalossá vált a döntés.

Veres Pál, Miskolc polgármestere lefrissebb posztjában azt írta, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ünnepélyes keretek között megerősítették a korábbi döntést.

"Ez hatalmas sikert jelent Miskolc városának, hiszen ez azt tükrözi, hogy hazánk és ezen belül Miskolc továbbra is vonzó célpont a külföldi befektetések számára" - húzta alá a polgármester.

- Egy ilyen beruházási döntéshez többhónapos tárgyalássorozat vezet, és rengeteg szakember kitartó munkája szükséges. Hatalmas köszönet nekik, hiszen a miskolci kiváló szakemberek mellett a beruházás nem valósulhatott volna meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség által nyújtott pénzügyi és szakmai támogatása nélkül - mutatott rá a városvezető.

"Mi pedig megígérjük, hogy Miskolc városa megfelelő ipari környezetet biztosít, valamint teljeskörű segítséget nyújtunk ahhoz, hogy sikeresen együttműködjünk a céggel, és hogy Miskolcon otthonra leljenek. Rajtunk nem fog múlni" - húzta alá Veres Pál.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szintén közösségi oldalán osztotta meg a jó hírt. Kiemelte: a vállalatnak a világ számos pontján vannak gyárai, így tehát több tucatnyi másik helyet is megjelölhetett volna, emellett pedig hatalmas regionális verseny zajlott a beruházásért.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.