Ugrás a tartalomra

"Édes munkahely" lett az MVK

Létrehozva
Magyarország Legédesebb Munkahelye 2023-ban a 101 fő feletti cég kategóriában az MVK Zrt. lett.
Kép
Fotó: MVK

A Zsófi-ReményVár Egyesület szervezésében idén is csokoládégyűjtés indult novemberben, hogy minél több édesség kerülhessen a Mikulás zsákjába és jusson el a rászuló, nélkülözésben élő gyermekek számára. A csokigyűjtéshez csatlakozott cégeket a dolgozói létszám alapján három kategóriába sorolták (1-20 fős, 21-100 fős és 101 fő feletti vállalat), és versenyt hirdettek kategóriánként a „Magyarország legédesebb munkahelye” címért - számolt be az MVK.

Ahogy a közlekedési vállalat közleményében írja: a versenyre MVK Zrt. nevezett, és karöltve a munkatársakkal, utasokkal, a Miskolc Holding Zrt.-vel, a Miskolc Holding Ingatlangazdálkodási igazgatóságával, valamint a MIPRODUKT Kft-vel 24,5 kg „szeretetcsokit” gyűjtött össze, ezzel pedig megnyerte a 101 fő feletti kategóriában a Magyarország legédesebb munkahelye címet.

Az Egyesület által összegyűjtött több mint 200 kiló csokoládénak és egyéb támogatásoknak köszönhetően több mint hétszáz Mikulás csomagot tudtak a Manók elkészíteni.

A „Magyarország legédesebb munkahelye” elismerést az MVK Zrt. részéről Gadnai-Bodnár Éva operatív igazgató vette át az egyesület elnökétől, Ináncsi Gergelytől - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.
Néhány helyen a melegvíz-, máshol az ivóvíz-szolgáltatás is szünetel kedden Miskolcon
Miskolc
A MIHŐ Kft. és az ÉRV Zrt. munkatársai is több helyszínen végeznek hibaelhárítást, ezért néhány miskolci lakásban szünetel kedden a melegvíz-, illetve az ivóvíz-szolgáltatás.
Miskolcon játszik a férfi válogatott
MiskolcSport
Kosárlabda: hamarosan diósgyőri csemege vár a sportág kedvelői számára.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni kedden Miskolcon
Miskolc
A Papszer utcát a hétfői csőtörés miatt ideiglenesen lezárták, de más helyszíneken is megváltozott forgalmi és parkolási rendre kell számítani.