Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei.

Veres Pált támogatja a Momentum

A Momentum is támogatja Veres Pál polgármester újraindulását a jövő évi önkormányzati választáson. A felek mindezt csütörtökön jelentették be. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a Veres Pálnál történt látogatáson kiemelte, a jelenlegi polgármester és csapata bebizonyította, hogy Miskolcot lehet jól vezetni. Hozzátette, a városnak sikeres gazdaságpolitikája, ifjúságpolitikája és zöldpolitikája van.

Egyetemi nyílt nap

Nyílt napot tartottak a Miskolci Egyetemen azzal a céllal, hogy minél több leendő hallgatót szólítsanak meg. A pályaválasztás előtt álló fiatalok nyolc kar 300 képzésével ismerkedhetnek meg még pénteken is. Mindkét napon látványos kísérletek és érdekes előadások várják a diákokat. 

MIHŐ évértékelő

Az energiaválság ellenére eredményes évet zár a MIHŐ Kórózs András ügyvezető szerint. A távhőszolgáltató évzáróján elhangzott, hogy 2023-ban a cégnek több beruházása is volt. Az Avason folyamatban van egy pótvíztározó építése és már a jövőre vonatkozó előkészített beruházások is léteznek. A rendezvényen a dolgozók munkáját is elismerték.

Ez is érdekelhet

Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.