Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc – Költségvetés, jótékonyság, fenyőfa

Létrehozva
Az elmúlt huszonnégy óra legontosabb helyi hírei egy percben. 

Költségvetés tervezet
Már januártól több ezer miskolci dolgozó fizetése emelkedhet. Soha nem látott önkormányzati támogatásból gazdálkodhat az MVK, de több juthat a városüzemeltetésre és a közbiztonságra is. A város vezetői pénteken sajtótájékoztatón ismertették a következő évi költségvetés tervezetét, amiről december 14-én szavaz a közgyűlés. 

Jótékonyság
Több, mint két millió forintot gyűjtöttek a Magvető Református Általános Iskolának. Az Építsünk együtt egy játszóteret projekthez egy miskolci étterem is csatlakozott, akik a vacsorajegyek árából 420 ezer forintot gyűjtöttek össze. A tulajdonos még további 250 ezer forintot ajánlott fel a játszótér megépítéséhez. Tirpák István üzletember pedig fél millió forinttal támogatta a projektet.

Fenyőfa vásár
Elkezdődött az ünnepi időszak a fenyőfa árusoknál is. A választék idén is óriási, a tapasztalatok szerint a legtöbben a luc- és ezüstfenyőket keresik. Miskolc mellett, az arnóti telepen a kezdetek óta hagyomány, hogy a vásárlók már december elején kiválaszthatják karácsonyfájukat, de a termelők csak az elszállítás napján vágják ki.

Ez is érdekelhet

Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.