Ugrás a tartalomra

Visszavonatná a költségvetési tervezetet a DK - egyébként nem vesznek részt a közgyűlésen?

Létrehozva
Nem szeretné a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete, hogy alapítványi tulajdonba kerüljön a fogyatékkal élő diákok képzését végző Martin János iskola épületegyüttese. A fenntartó alapítvány szerint azonban csak így tudnak felújításokra pályázni.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az Áfonyás utcában tartott kihelyezett sajtótájékoztatót szerda délelőtt a Demokratikus Koalíció (DK) két miskolci önkormányzati képviselője. A helyszínválasztás nem volt véletlen: itt található ugyanis a Martin János Technikum Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola, ami egy korábbi közgyűlési döntés értelmében a Nő a Siker Alapítvány fenntartásában áll, egészen 2026-ig térítésmentesen használhatja. A DK miskolci szervezete most az ellen tiltakozik, hogy az iskolának otthont adó épületegyüttest is megkaphatja az alapítvány, amennyiben azt a csütörtöki közgyűlésen megszavazzák.

Az előterjesztésben az áll, hogy négy, összességében mintegy 650 millió forint értékű ingatlant - köznevelési feladatok ellátása céljából - ingyen vehetné át a Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő nevéhez köthető alapítvány.

- A feladatellátás jelenleg is biztosított, nem látjuk tehát okát az ingyenes átadásnak - mondta Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város, DK) önkormányzati képviselő.

Hozzátette: amennyiben az alapítvány fejleszteni kíván, akkor a kormánypárti képviselő szerezzen hozzá pályázati forrásokat. Felszólította tehát Miskolc polgármesterét, hogy vonja vissza az előterjesztést.

- Amennyiben az érintett előterjesztéseket nem vonja vissza, a DK önkormányzati képviselői nem tudnak részt venni a decemberi közgyűlés munkájában - jelentette ki.

Kép

De nem csak ez a javaslat visszás a párt számára; meglátásuk szerint a jövőévi költségvetés tervezete is "elhamarkodott" döntés eredménye. A DK frakció másik önkormányzati képviselője, Mokrai Mihály szerint "semmi nem indokolja", hogy már decemberben elfogadja a közgyűlés a büdzsét.

Hozzátette, március 15-éig lenne idő kidolgozni és megvitatni az általuk is támogatott költségvetést, forráshiány esetén pedig módot találni a fenti javaslatok bevezetésére.

Pályázatból újítanának

Az iskolát érintő felvetésre a Nő a Siker Alapítvány elnöke reagált. Matiscsák Éva elmondta, több mint 250 fogyatékkal élő gyermek jár a fenntartásukban lévő intézménybe, olyan szakmákat tanítanak meg nekik, amikkel a munka világában meg tudják állni a helyüket.

- Az épületeket ötven éve nem újították fel, csak az energetikai korszerűsítés közel 400 millió forintba kerülne, egy komolyabb felújítás összköltsége pedig meghaladná az 1 milliárd forintot. Örülünk, hogy az önkormányzat fontolóra veszi az iskola tulajdonjogának átadását, hiszen nagyobb összegű támogatásokra csak akkor fogunk tudni pályázni, ha a tulajdonunkban van az épület - hangsúlyozta.

Kép
Matiscsák Éva

Több jut mindenre

Ahogy arról lapunk beszámolt, Miskolc önkormányzata – tíz év után először - három hónappal, december 14-ére előrehozta a város jövő évi költségvetésének elfogadását. Ezt Veres Pál polgármester és a három alpolgármester jelentette be múlt pénteken.

Az időpont azért lényeges, mert ha a testület most csütörtökön elfogadja az erről szóló rendeletet, akkor már január 1-jétől stabil, kiszámítható keretek között kezdhetik az évet a városi cégek, a Holding és annak tagvállalatai. De azért is fontos, mert így a városi dolgozóknak – ami közel 5 ezer családot érint – a béremelése nem áprilistól, hanem már január elsejétől léphet életbe, hiszen a jövő évi tervezetben ennek is van fedezete.

A városvezetők hangsúlyozták: egy olyan költségvetés készült, amely megalapozza a város kiszámítható és stabil működését. Hiszen jut jövőre a városért dolgozók béremelésére, több jut a közösségi közlekedésre, fejlesztésekre, a szociális területre, a város karbantartására, a város takarítására, több jut a bölcsődékre, óvodákra, a kultúrára, a közbiztonságra és a sportra is.

Ez is érdekelhet

Keresztül a Szaturnusz gyűrűjén – különleges csillagpartira várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
A csillagparti középpontjában ezúttal a Naprendszer egyik leglátványosabb bolygója, a Szaturnusz és annak lenyűgöző gyűrűrendszere áll.
székely stílusú szörnyeteg
A „székely stílusú szörnyeteg”, az első panelház Miskolcon és az Avasi lakótelep
Miskolc
Hogyan lett a „székely stílusú szörnyetegből” városi jelképpé vált kilátó, és miként alakult át a szőlőskertekkel borított Avas több tízezer ember otthonává?
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög nemzeti ünnepre várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
Október 17-én, szombaton 17 órától görög nemzeti ünnepre várják az érdeklődőket a Miskolci Polgármesteri Hivatal dísztermébe. Az „OXI” ünnephez kapcsolódó megemlékezésen kulturális műsor, görög élőzene és ételkóstoló is lesz.
Képgaléria
Zsarnai piac_Fortepan
A Zsarnai piac, amely túlélte a saját halálhírét
Miskolc
A Zsarnai egyszerre volt piac, zsibvásár, találkozóhely és egy külön kis világ, amit, bár sokszor temettek az elmúlt évtizedekben, a mai napig fogalom a városban.