Ugrás a tartalomra

Angyalkák és kutyák érkeztek a látássérült gyerekekhez

Létrehozva
2023-ra hagyománnyá vált, hogy a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola karácsonyi ajándékkal kedveskedik a látássérült és rászoruló gyerekek számára.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Az alapítvány több mint egy évtizede segíti vakvezető kutyák kiképzésével a látássérült emberek életét. Miután az évek során rengeteg támogatást kaptak elkötelezett adományozóiktól és önkénteseiktől, szerették volna ismét megragadni az ünnepi alkalmat, hogy ebből valamit visszaadjanak.

Kép

Esztendőről esztendőre egyre több csomagot visznek a karácsonyfa alá: míg az első évben ötvenen örülhettek a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola jóvoltából, addig tavaly hatvannégyen, idén pedig már nyolcvanhatan – többségükben látássérültek. A vármegyebéli gyermekeket rehabilitációs szakemberek és családsegítő munkatársak közreműködésével választották ki – hangzott el az eseményen.

Kép

– A gyerekek többsége látássérült, de ezúttal is akad köztük olyan, akinek hátrányos helyzete nem teszi lehetővé, hogy ajándékot kapjon karácsonykor – mondta el Balogh Ádám, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola pszichológusa, egyben a rendezvény ötletadó szervezője, akinek vakvezető kutyája segített az ajándékok átadásában.

Kép

A kezdeményezés december elején indult az alapítvány Facebook-oldalán. A kívánságok – mint azt megtudtuk – nagyon gyorsan teljesültek: a meghirdetés első napján két óra, a másodikon már csak óra kellett ahhoz, hogy minden gyerek „angyalkára” leljen a karitatív akció során. Az ajándékok nagy része játék és édesség, de megtalálhatóak köztük ruhák, valamint használati tárgyak, így például hajgöndörítő, hajvágó vagy épp tortakészítő eszközök is.

Ez is érdekelhet

Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.