A Biblia szerint egy alkalommal, amikor Jézust arról kérdezte egy írástudó, hogy melyik a nagy parancsolat a törvényben, Jézus így felelt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.”
De vajon ki is az én felebarátom? – tehetnénk fel erre a joggal felmerülő kérdést.
Teológusok, egyházi szakemberek, írástudók vitáznak hosszú ideje azon, hogy bibliai és krisztusi értelemben kik is a mi felebarátaink. Családtagjaink? Rokonaink? Barátaink?
Én nem vagyok teológus, és nem vagyok egyházi szakember, de azt pontosan tudom, hogy nekem mit jelent ez a szó. Hogy szerintem kit kell felebarátunknak tekinteni.
Én úgy hiszem, hogy nemcsak a családtagjainkat, nemcsak a rokonainkat, nemcsak a barátainkat, hanem minden embert, még azokat is, akiket nem is ismerünk. Mert minden különbözőségünk ellenére is mindannyian emberek vagyunk, különbözőek és mégis hasonlóak. Vallástól, politikától, életkortól, bőrszíntől és minden olyan tulajdonságtól függetlenül, ami oly gyakran hagyjuk, hogy elválasszon minket.
Mert elsődlegesen mindannyian emberek vagyunk, és csak utána nők, vagy férfiak, csak utána magyarok, vagy más nemzetiségűek, csak után keresztények, izraeliták, buddhisták, vagy mohamedánok.
A mi felebarátaink azok, akik számíthatnak ránk jóban és rosszban, könnyebb és nehezebb időkben, és akikre mi is számíthatunk bőség és szükség idején egyaránt. Akik értik a szeretet fontosságát, ismerik a szeretet nyelvét, és beszélik is nemcsak karácsonykor, hanem az év minden egyes napján.
Akik önzetlenül fordulnak még az idegenek felé is, és segítenek másokon, akik törődnek a másik emberrel, akik nem hagyják, hogy csak a viszály és a gyűlölet hangjai töltsék meg a világot. Mert azokból túl sok van.
Túl sok ott, ahol gyertyaláng helyett bombák és rakéták tüze világítja meg az ünnepi díszbe öltöztetett fenyőt, ahol jókívánság helyett szitokszó és sírás tölti meg a levegőt még karácsony idején is, és ott, ahol a lehelet melege helyett a pusztítás tüze perzseli a jászolt.
Mert szeretet csak ott van, ahol van hit, ahol van remény, hűség, megbocsátás, önzetlenség és megértés. Elfogadás és odafigyelés. Nemcsak a családtagjaink, nemcsak a rokonaink, nemcsak a barátaink, hanem minden egyes ember felé. Mert én hiszem, hogy ők mind a mi felabarátaink. Mert őket mind úgy kellene és úgy lenne jó szeretnünk, mint saját magunkat.
Kívánom, hogy idén karácsonykor legyen ez az ünnep csodája, legyen ez, ami a fa alatt várakozó ajándékok helyett megadja és megmutatja, hogy mi az igazi és a legnagyobb érték. Hogy mi az igazi és legnagyobb ajándék. Nekünk és felebarátainknak. Ugyanúgy, egyformán.
Legyen békés, legyen szeretettel teli, legyen teljes az idei karácsony mindannyiunk számára! Boldog karácsonyt Miskolc, boldog karácsonyt Magyarország!
Veres Pál, Miskolc polgármestere
