Ugrás a tartalomra

Az LMP betiltaná a tűzijátékot

Létrehozva
Az LMP kezdeményezi a tűzijáték betiltását - jelentette be a párt társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón.

A párt a pirotechnikai eszközök használatát szabályozó fegyvertörvény módosításával megszüntetné a tűzijáték szilveszteri alkalmazását - közölte Schmuck Erzsébet.

A javaslat a pirotechnikus által felügyelt rendezvények kivételével minden település belterületén megtiltaná a pirotechnikai eszközök használatát - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus úgy vélekedett: a fényjátékkal együtt járó durrogás komolyan megterheli az idősek és betegek idegrendszerét, valamint a háziállatok is megrémülnek, nem tudják, hogy hova meneküljenek.

Az LMP biztos abban: az újévet úgy is meg lehet ünnepelni barátaink és szeretteink körében, hogy nem károsítjuk a környezetünket, és nem okozunk szenvedést embertársainknak, illetve a velünk élő állatoknak.

"A jövő évtől legyen a szilveszter ünnep mindenkinek, embereknek és állatoknak egyaránt" - fogalmazott a sajtótájékoztatón Schmuck Erzsébet.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.