Ugrás a tartalomra

Idén ismét tömegek köszöntik együtt az újévet a Szent István téren

Létrehozva
A város főterén koncertek követik egymást, fellép a Bikini és DJ. Imanbek is. A megújult Avasi kilátó pedig egy fényshow-val vezeti át a közönséget a jövő évbe.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Hosszú évek után, egy világjárvány és egy energiaválság után idén újból fergeteges bulival köszönti az újévet Miskolc a Szent István téren. A program este hat órakor kezdődött a Vadkelet fellépésével, akik a legbulisabb magyar és külföldi rock zenékkel. Csavard fel a szőnyeget, Mondd kis kócos, Casino twist, Route 66 és még számos hasonló táncra perdítő dallam hangzott el amolyan vadkeleties hangzásban.

Kép
A Vadkelet


Őket Bárány Attila követte, aki nagyszerű zenékkel hangolta a közönséget a Bikini koncertjére. Tapasztalataink szerint miattuk látogattak ki a legtöbben. Halászné Karolináék is a koncert előtt érkeztek, de mint mondta, ők elsősorban a családdal nézett szét a városban, hiányzott nekik a hasonló évbúcsúztató buli az elmúlt években.

Kép
Bárány Attila


Nagy-Maxwell Gergely a szerkesztőségünknek azt mondta, kifejezetten a Bikini koncert miatt látogattak ki, de már a Vadkelet fellépésén is jól érezték magukat, és valószínűleg maradnak az este további részében is. 

Hasonlóan fogalmazott Fige László is, aki feleségével, lányával, vejével és unokájával látogatott le a főtérre. „Nagyon várjuk, hogy kezdődjön a koncert, főleg miattuk jöttünk ki, de eddig minden tökéletes, nagyon jó a hangulat, sokan vagyunk, jó most ez így” – mondta. 

Kép
D. Nagy Lajos

Mint megtudtuk, a Bikini tagjai is várták már azt, hogy újból Miskolcon zenélhessenek, D. Nagy Lajos szerint ugyanis Miskolcon mindig nagyon jó, vidám közönséggel találkozott.

– Bízom benne, hogy ez idén sem lesz másképp, bár most még hideg van, de majd a koncert között bemelegszünk! Amint azt biztosan sokan tudják, májusban volt a negyvenéves jubileumunk alkalmából szervezett koncertünk a Papp László Sportarénában, ennek a produkciónak hoztuk el egy nyolcvan perces részét a miskolciaknak. Mellesleg el kell mondanom, hogy a megyében rengeteg barátunk van, úgyhogy ők is biztosan itt lesznek ma Miskolcon – mondta el a Bikini frontembere még a koncert előtt a Miskolc Televíziónak és a minap.hu-nak. 

Preview Image
BUÉK Miskolc 2024. 1. – Osztie Tibor képgalériája


Az este további részében is folytatódott a fergeteges hangulatú buli. Zenélt még Willcox, a Zaporozsec, a műsor igazi meglepetése viszont a világsztár DJ. Imanbek volt, aki 23 órától szórakoztatja a miskolci közönséget. A többszörös platinalemezes Roses Remixével csodával határos módon minden lehetséges zenei lista tetejére feljutó fiatal művész, húsz éves kora ellenére ő lett az első kelet-európai zenész, aki bekerült az amerikai Billboard HOT 100 top 5-be, ahol az előkelő negyedik helyet érte el. 

Preview Image
BUÉK Miskolc 2024. 2. – Osztie Tibor képgalériája


Az ingyenesen látogatható miskolci programok mellett, a nemrég átadott, felújított Avasi kilátó is meglepetéseket tartogat az esztendő utolsó, majd első napján. A város iránytűjének is nevezett épület egy fényshow-val vezeti át a közönséget a jövő évbe. 
December 31-én 17:00-tól ugyanis a kilátó karácsonyi fényeit egy szilveszteri fényvariáció váltja fel. Majd éjfél előtt egy visszaszámlálás következik fényvillanásokkal, az újév beköszöntével pedig 00:35-kor elindul a különleges fényshow, ami egészen 01:05-ig tart majd.

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.