Ugrás a tartalomra

Családja szeretete élteti

Létrehozva
Szépkorút köszöntött születésnapján a miskolci önkormányzat.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A kilencvenéves Juhász Ferencné Irénke néni hálásan fogadta január 3-án, délután, Tass utcai otthonában, Badány Lajos, alpolgármestere születésnapi köszöntését, a miskolci önkormányzat nevében. Az alpolgármestert Simkó Erika, a polgármesteri hivatal szociális és köznevelési osztályának csoportvezetője is elkísérte és egy emléklapot, valamit csokoládét nyújtott át az ünnepeltnek. Szerkesztőségünk stábja szintén a helyszínen járt, ahol a szépkorú miskolci lakos egyik lánya, unokája és két fiú, illetve két lány dédunokája fogadta a vendégeket.

Kép

- Megható számomra, hogy megértem ezt az ünneplést. Ugyanis a rokonaim közül eddig én éltem meg a legmagasabb életkort. Hamarosan családi körben is ünnepelni fogunk – mondta Juhász Ferencné. – A hozzátartozóim szeretete és a békesség az, ami ennyire meghosszabbította az életemet és talán a virágok, amiket nagyon szeretek. Minden reggel imádsággal kezdem a napot, amit sosem hagyok el. A rózsafüzért naponta elvégzem és a családtagjaimért, ismerőseimért is közbenjárok. Az egyik lányommal élek itt együtt, aki segít nekem a mindennapokban.

Kép

Egyébként három gyermekem, hat unokám és kilenc dédunokám van, akik gyakran meglátogatnak, bár már csak egy részük él Miskolcon. Személy szerint én 1951-ben költöztem ide, amikor férjhez mentem, egyébként Tiszavasváriból származom. Már csak a sógornőm él ott és leginkább mindenszentekkor megyünk el temetőlátogatásra. A Miskolci Élelmiszeripari Kiskereskedelmi Vállalatnál dolgoztam eladóként és mindig fontos volt számomra a becsületesség. A férjemet 2001-ben veszítettem el és majdnem az egész életemet Miskolcon éltem le – fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.