Ugrás a tartalomra

Még keresik a szilveszterkor eltűnt állatokat

Létrehozva
Megkínzott és rettegő kutyát is mentettek a miskolci állatvédő szervezetek az év végén.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A helyi állatvédők szerint valamelyest érezhető a hatása annak, hogy Miskolcon már nincs központi tűzijáték. A korábbiakhoz képest az idei szilveszter csendesebben telt, bár még most várják a bejelentések többségét.

Képtelen volt felállni

- Az a tapasztalatunk, hogy a szilveszterkor világgá szaladt kutyusok január első hetében kezdenek előkerülni, ha még életben vannak – mondta Juhász Andrea, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) irodavezetője és állatgondozója. – Újév napján most egy három év körüli keverék kan kutya érkezett hozzánk bejelentésre, akit Donaldnak kereszteltünk el. Egy családi ház garázsa előtt találták meg, ahová befészkelődött, de továbbmenni már nem tudott. Ki kellett mennünk érte, mert nem lehetett hozzányúlni. Mivel nem találtunk benne chipet, ezért nem tudjuk, hogy kik a gazdái, úgyhogy a menhelyünkön maradt. Nagyon rossz állapotban van, fel sem tud állni, nehezen veszi a levegőt és a füleit házilag levágták. Rengeteget alszik, és alig eszik. Állatorvosi ellátásban részesült, de biztos, hogy még szüksége lesz szívultrahangra.

Kép

A chip életmentő

Az állatorvosi adatbázisba érdemes bejegyeztetni, hogy elveszett egy állat.

- Úgy vesszük észre, hogy pozitív hatása van a háziállatokra nézve annak, hogy Miskolcon már nincs hosszan tartó központi tűzijáték. A petárda nagyobb probléma, hiába illegális. Ha valaki éppen az ünnepek alatt veszítette el a kedvencét, jól teszi, ha az állatorvossal egyezteti az adatait. Amennyiben a kedvencnek nincs chipje, akkor érdemes a környező állatvédő szervezeteknél érdeklődni. Emellett abban is tudunk segíteni, hogy megosztjuk a közösségi médiában, hogy keresik a kutyát, cicát – részletezte az állatgondozó.

Segítenek a keresésben

Lyukóbányában nem jellemző a célzott szilveszteri állatmentés, de most kivételt tettek.

Kép

- A mélyszegénység ellenére is nagy gond a tűzijátékozás és a petárdázás a környéken. Mivel 101 kutyusra és hét cicára vigyáztunk, ezért ünnepi ügyeletet nem tudtunk vállalni, de volt mentésünk szilveszter napján – tudatta Zsebesi-Lengyel Melinda, a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület elnöke. – Egy 7-8 hónapos, közepes termetű, chip nélküli kan kutyust mentettünk, amelyik egy kapu elől az ölembe szaladt ijedtében. Őt a nagy létszám ellenére sem hagytuk kint. Kedden bejártuk a hozzánk tartozó terepet, de kóbor kutyát nem láttunk. Jelenleg öt chipes kutyust keresünk online bejegyzés útján: hármat Lyukóbányából, egyet a Vasgyárból, egyet pedig a Szarkahegyről.

Ez is érdekelhet

Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.
Képgaléria
A pálinkafőzés titka
Mitől lesz jó a pálinka? – Az üst mélyén kerestük a titkot
MiskolcGasztroSzabadidő
Javában tart a párlatfőzés szezonja. De vajon mitől lesz igazán jó egy pálinka? Elég hozzá a jó gyümölcs, vagy a főzésen is múlik minden? A Szirmai Pálinkaházban jártunk, ahol Bencs Tivadar pálinkafőző mester segítségével jártunk utána a pálinkafőzés titkainak.