Ugrás a tartalomra

Valós időben követhetjük a Volánbusz járatait a neten

Létrehozva
Elérhetővé tették a Volánbusz helyközi autóbuszainak valós idejű közlekedési adatait a google térképen - közölte a közlekedési társaság csütörtökön.

Lapunknak megküldött közleményükben felidézik, hogy a Volánbusz helyközi járatainak menetrendje már 2017 óta elérhető a google térképen, a statikus információkat azonban a valós idejű utastájékoztatási adatok váltották fel az elmúlt évek fejlesztéseinek és a sikeres tesztidőszaknak köszönhetően.

A tájékoztatás szerint csütörtöktől országos szinten napi több mint 42 ezer helyközi járat adatai jelennek meg a google térkép felületein.

A járművek valós idejű követése a helyi járatok esetében is lehetséges, de csak azon városoknál, ahol az önkormányzat – mint a helyi autóbuszos közösségi közlekedési szolgáltatás megrendelője – biztosítja az ehhez szükséges feltételeket. Példaként említik, hogy Nyíregyházán már adott ez a lehetőség.

A Volánbusz célja, hogy járműkövető rendszereinek folyamatos fejlesztésével és tökéletesítésével egyre szélesebb körű, naprakész információkat és pontos tájékoztatást nyújtson az utasoknak – hangsúlyozták a közleményben.

A Volánbusz helyközi járatai közel 2800 vonalon több mint 3100 települést szolgálnak ki és több mint 60 településen biztosítja a társaság a helyi közlekedést.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.