Ugrás a tartalomra

Jegyzet: Vihar a biliben

Létrehozva
Uri Mariann főszerkesztő jegyzete a közgyűlés legutóbbi, a MIKOM-ot is érintő döntését boncolgatja.

Tekinthető-e vereségnek elveszíteni a szavazást egy olyan indítványt illetően, ami törvénysértő? Felvetődhet a gondolat azok fejében, akik figyelemmel kísérik a miskolci közgyűlésben történteket. Ám a jogszerűtlenségre tekintettel – és erre többször is felhívta a figyelmet Miskolc jegyzője –, gyakorlatilag irreleváns a kérdés.

Azaz csupán látszatgyőzelemről van szó, ami legfeljebb arra elegendő, hogy fanyalogjanak a miskolci városvezetéssel ellentétes oldalon állók. Akik szerint az, hogy a DK két miskolci képviselője, másokkal együtt, Veres Pál ellen szavazott, azt eredményezi, hogy a regnáló polgármester és szövetségesei elvesztették közgyűlési többségüket.

Arról bezzeg mélyen hallgatnak, hogy minősített többséggel megszavazták a decemberi 14-i közgyűlés - és egyben a tavalyi év - két legfontosabb napirendi pontját, a város 2024-es költségvetését, valamint az Integrált Városfejlesztési Stratégiát. Ami lehetővé tette, hogy közel 5000 miskolci munkavállalónak már január 1-jétől emelkedjen a bére, közel 30 ezer nyugdíjas pedig megemelt összegű, 15 ezer forintos Salkaházi-támogatást kapjon. De ennek köszönhetően több jut a tömegközlekedésre, a fejlesztésekre, a szociális területre, a város karbantartására, takarítására és szépítésére, valamint a bölcsődékre, óvodákra, a kultúrára, a sportra és a közbiztonságra is. Hallgatnak róla, mert tudják, hogy ez olyan eredmény, amit nehéz megkérdőjelezni, hiába is próbálják megkeseríteni a győzelem ízét.

Végleg összetört a baloldali álom Miskolcon - mondogatják. Miközben nem más az egész, mint vihar a biliben, ami mindössze arra volt jó, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen: a DK két miskolci képviselője együtt sütögeti a pecsenyét, de legalábbis asszisztál a Fidesz-KDNP koalíció tevékenységéhez.

Az már csak hab a tortán, hogy egy olyan rendelet módosításáról beszélünk, amit 2012-ben a fideszesek terjesztettek be és szavaztak meg. Úgy tűnik azonban, több mint 10 év távlatában már nem értenek egyet saját döntésükkel, ezért önmaguk ellen voksoltak. Most akkor ki veszített? És mit?

Mit mondtam? Vihar a biliben...

Uri Mariann

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.