Ugrás a tartalomra

Cukrászda épül az egykori Anna terasz helyén

Létrehozva
Az új vendéglátóegység a tervek szerint nyáron már meg is nyitná kapuit.

Kép
Már elkezdődött az építkezés az Anna terasz helyén. Fotó: Mocsári László

Egy hatvan fő befogadására alkalmas cukrászda épül az egykori Anna terasz helyén – tudtuk meg a terület tulajdonosától, vagyis az Avalon Center Kft. szállodaigazgatójától. A területet két évvel ezelőtt vette meg a cég, a fejlesztéssel az a céljuk, hogy növeljék a városrész, és ezáltal Miskolc turisztikai erejét. A munkálatok még késő ősszel kezdődtek el a régi épület bontásával, most pedig már az építkezés is tart.

– Jelenleg a váz szerkezetépítési munkálatok folynak, de gőzerővel rajta vagyunk, hogy a belsőépítészeti munkálatok is elkezdődjenek – mondta Poncsák Pál.

Ahogyan az ismert, a Barlangfürdő előtti tér és az őspark tavaly újult meg teljesen. Többek között új burkolattal, új növényzettel és megújult csónakázótóval találkozhatnak a Miskolctapolcára látogatók. Tóth Róbert, az Avalon Center Kft. ügyvezetője azt mondta, szeretnék, ha a régi Anna terasz helyén felépülő cukrászda egy újabb ékköve lehetne a városnak.

Kép

– Egy olyan ikont szeretnénk ide megteremteni, ami a vendéglátásban, a cukrászdában még nem volt Miskolcon, az a célunk, hogy ide vonzzuk nem csak a miskolciakat, hanem szerte a környékről azokkal a csemegékkel, amikkel itt készülünk. Ennek érdekében az új egységet a már bizonyított Avalon parkunknak a csapata fogja üzemeltetni, akik a legnagyobb professzionális tudással rendelkeznek – hangsúlyozta. Mint megtudtuk, a vendéglátóegység várhatóan idén nyárra készül majd el.

Nem a most lebontott épület volt az egyetlen vendéglátóhely Miskolctapolcán, ami az Anna névre hallgatott. A most épülő cukrászda közelében üzemelt az miskolciak körében nagyon népszerű Anna Szálló, ami 1923-ban az Anna-lak helyére épült fel. Az emeletes, részben terméskővel burkolt ház 1938-ra nyerte el véglegesnek tekinthető formáját, földszintjén étterem is üzemelt. Az épület egyik része, az úgynevezett. „bungaló” 1988-ban leégett. Nem sokkal később az egészet lebontották, a helyét parkosították.

Kép
Az egykori Anna Szálló 1937-ben. A híres vendéglátóegység is a Barlangfürdő szomszédságában működött, bár helyileg nem pontosan ott, ahol most a cukrászda épül. Fotó: Fortepan/Struber Andrea

Ezen a helyen – vagyis a most épülő cukrászdával szemben – állt az a Bencés apátság, melyet egykor a Miskóc nemzetség alapított. A romokra 2012-ben bukkantak a Herman Ottó Múzeum régészei. És ha már Anna, ilyen nevében néven jelenleg is üzemel panzió Miskolctapolcán.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.