Ugrás a tartalomra

Óvjuk kedvenceinket is a hidegtől

Létrehozva
A kültéri állatok hozzászoknak a hideghez, de a ki-be járós kiskedvenceket megviselik a mínuszok.
Kép
Fotó: pixapay.com

A hideg időjárás nem csak minket embereket, de kedvenceinket is megviseli, akik számára a fagyok elleni védelmet csak mi, a gazdáik biztosíthatjuk. A Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) menhelyének munkatársai már rutinosak ebben.

– Úgy készülünk a télre, hogy mindig vastagon beszalmázzuk az ólakat. A kenneleknek aljára pedig sok-sok forgácsot teszünk. Többször etetjük az állatokat nagyobb mennyiségű étellel és gyakrabban cseréljük a vizüket, mert befagy – mondta Juhász Andrea, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) irodavezetője és állatgondozója. 

– A kiskutyáknak, a betegeknek és az idős kutyusoknak bent adunk helyet. A rövid szőrű kutyákat pedig felöltöztetjük. A cicáink fűtött helyiségben tartózkodnak. Szerencsések vagyunk, mert nagyon sok kézzel készített, illetve vízálló kutyaruhát kapunk adományba. A 11 éve szerveződő kutyasétáltatós alkalmainkat, a Kutyagolásokat ilyenkor is megtartjuk, általában forró teával, forralt borral készülünk. Néhány hasznos állatorvosi tippet is kértünk a gazdik számára.

Kép

– Nagyon fontos lehet, hogy mindig legyen friss, lehetőleg langyos víz a kinti kutyák előtt – mondta dr. Pál Petra, a Miskolci Kórház praxisvezető állatorvosa. – Lényeges a megfelelő, jól szigetelt kutyaház, kutyaól. Fűtőtest vásárlásakor kültéri, rágásbiztos borítással rendelkezőt válasszunk. A ki-be járós állatok nagyobb hőkülönbségnek vannak kitéve, ami megviselheti a szervezetüket. Számukra szoktuk javasolni a kutyakabátot és -pulóvert, ha kimennek. Mivel már fagy van, ezért gyakran sózzák a városban a járdákat, az útvonalakat még a kutyasétáltató helyeken is. Otthon ajánlott megmosni a kutyus lábát, hidratáló krémmel bekenni, vagy kutyacipőt adni rá, hogy a tappancsát ne marja ki a só. 

A folyamatosan kint tartózkodó állatok könnyebben alkalmazkodnak a hideghez.– A nagyon idős és nagyon fiatal állatok fokozott figyelmet igényelnek télen. Még a kinti kedvenceknek is érdemes jó minőségű tápokból magasabb energiaigényűt adni a hideg évszak idején. Ajánlott állatorvostól érdeklődni arról, hogy milyen táplálás lehet jó a kutyusnak. A hirtelen tápváltás nem javasolt. Fázós benti cicáknál pedig immunerősítő készítményeket adhatunk egész télen. A kijárós cicák bundája alkalmazkodik a hideghez, de ha több órát kint tartózkodnak, jól tesszük, ha kialakítunk nekik melegedő, rongyokkal kibélelt helyet – szorgalmazta dr. Pál Petra.

Ez is érdekelhet

Évszakok című babaelőadás Miskolci Csodamalom Bábszínház
Mesemosógép és évszakok a bábszínpadon
MiskolcKultúraSzabadidő
A legkisebbeket várta szombat délelőtt egy különleges, érzékszervekre ható előadás a Csodamalom Bábszínház színpadán, ahol a természet és az évszakok világa elevenedett meg.
hanglemez börze miskolc Fotó: Vidéki Hanglemez Börzék/Bódiné Henrietta
Zenei kincsek a miskolci hanglemez börzén
MiskolcSzabadidő
Bakelitek, CD-k és kazetták között válogathattak a zenekedvelők szombaton a miskolci hanglemez börzén, amelynek a Tudomány és Technika Háza adott otthont.
Képgaléria
Miskolci Borklub chardonnay kóstoló. Fotó: Osztie Tibor
Miskolci Borklub chardonnay borkóstoló: óvilág és újvilág
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Miskolci Borklub idei második rendezvényén, pénteken este chardonnay-k voltak az asztalon.
Csaknem háromszázan versenyeznek az egyetemi körcsarnokban. Fotó: KT
Shito magyar bajnokság Miskolcon: Összetartoznak és erősek
MiskolcSport
Egymást érik Miskolcon a rangos karate versenyek: szombaton az egyetemi körcsarnok a soros.