Ugrás a tartalomra

Rendésszel járta be körzetét Bartha György 

Létrehozva
Szabó Ferenccel, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatójával tartott bejárást a körzetében Bartha György önkormányzati képviselő szerdán.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Az akció célja nem volt egyéb, mint hogy feltárják a problémás területeket, és megoldást találjanak azokra. Roncsautók elhelyezése, parkolás és közterületen való alkoholfogyasztás. Leginkább ezek a problémák zavarják a 17. választókörzetben élőket – derült ki a szerdai bejárás során.
 
A kerület önkormányzati képviselőjének a Miskolc Televíziónak adott beszámolójából kiderült: a kilián-déli Otthon téren főleg a jó időjárás alkalmával gyakori, hogy egyesek a padokon alkoholt fogyasztanak. Ám nem csupán ezzel zavarják az ott lakókat, miután nem ritkán verbálisan inzultálják is a járókelőket. A másik problémaforrás – fejtette ki Bartha György – a Gagarin utcánál azok az autók, melyek a KRESZ-szel ellentétesen nem tartják be a kereszteződéstől való ötméteres parkolás szabályát. 

Bartha György (Velünk a Város, MSZP) szerint problémás pont az illegális hulladéklerakás a Dorottya utca végén és a kisvasút végállomása is, ahol az egyik üres kocsiba gyakran rendezkednek be a hajléktalanok. A választókerület képviselője kiemelte: folyamatosan együttműködnek a MIÖR-rel, akik rendszeresen ellenőrzik a körzetet. 

Kép

A rendészek vezetőjétől stábunk megtudta: körzetben lévő kameráikkal frekventáltan ellenőrzik a kisboltok környezetét. Szabó Ferenc elmondása szerint nagy számban fordulnak elő gépjárművel elkövetett szabálysértések is, aminek megszüntetésén dolgoznak a kollégáikkal, éppen ezért – a meglévő öt mellé – tavaly újabb két kamerát helyeztek el a területen. 

A Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója hozzátette, hogy a kameráknak köszönhetően a hetvennyolc saját észlelésük volt, ami alapján eljárást vagy intézkedést kezdeményeztek. A MIÖR csaknem ötszáz intézkedést végzett a körzetben tavaly. Ennek nagy része közterületen való alkoholfogyasztás volt. De az illegális hulladéklerakást és a roncsautók elhelyezését is folyamatosan orvosolják. 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.