Ugrás a tartalomra

Krízishelyzetben is segítik tűzifával a rászorulókat

Létrehozva
Miskolcon azokra is figyelnek, akik átmeneti tűzifahiány miatt kerülnek krízisbe.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A város szociális tűzifaosztással gondoskodik róla hosszú távra, hogy senki, még a rászorulók se fagyjanak meg a téli hidegben. Krízishelyzetben, leginkább vörös kód ideje alatt pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Magyarországi Regionális Diszpécserszolgálatának krízisautója tud segíteni. 

„A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) által lebonyolított szociális tűzifaosztás a miskolci önkormányzat közgyűlésének 45/2021. (II.3.) határozata alapján történik” – tudatta velünk Gúr Péter, az intézmény vezetője.  „A határozat nevesíti és felsorolja a jogosultsági feltételeket, amelyek közül az első, hogy a MESZEGYI-vel megállapodásban legyen az ellátott. A MESZEGYI-vel az együttműködésük napi szintű, mert bármelyik ellátási formában megjelenhet a célcsoport. Ilyenkor delegálják a klienst a számára megfelelő szolgáltatóhoz. A MESZEGYI-n keresztül történő faosztás esetében a kollégák, külső jelzések alapján vizsgálják a jogosultságot. A lehetőségek mértékében igyekeznek súlyozva kielégíteni a rászorultsági igényeket” – tette hozzá.

Csak eseti jelleggel

A Máltai szeretetszolgálat specialitása, hogy krízisalapjából egy kevés tűzifát is tud adni. 
- Szeretetszolgálatunkkal kapcsolatban álló kisnyugdíjasoknak, gyermeküket egyedül nevelő anyukáknak és a város peremén élő hajléktalanoknak szoktunk tűzifát juttatni, ha életveszélyes helyzetbe kerülnek. Ez körülbelül 30 személyt, illetve háztartást érint, amit a saját krízisalapunkból oldunk meg – nyilatkozta lapunknak Kocsenga Anton, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Regionális Diszpécserszolgálatának vezetője. – Az elmúlt években kialakult az a gyakorlat, hogy évente körülbelül egy kocsinyi, azaz 10 köbméternyi fát kapunk erre a célra az Északerdő Zrt.-től. Telefonos riasztás esetén, ha van rá mód, akkor a jelzéseket továbbítjuk a családsegítő szolgálatnak. Akkor azonban, amikor ők nem tudnak intézkedni, például ünnepnapon, kollégáink krízisautóval a helyszínre mennek. Környezeti szemlét tartanak, és ha úgy ítélik meg, hogy valóban krízishelyzet alakult ki, akkor egy-két napra tudnak az érintettnek tűzifát biztosítani. Mindig az adott szituációt veszik figyelembe, de a cél az, hogy segítsenek. A krízisautó a túléléshez szükséges legfontosabb dolgokat tartalmazza. Ebből takarót, meleg ruhát, cipőt, gyertyát, gyógyszert és tartós élelmiszert is tudunk vinni. 

Átirányítják a klienseket

A két másik utcai gondozószolgálatot működtető segélyszervezet máshogyan kezeli a hideg miatt kialakult veszélyes helyzeteket. 
- Mi takarót, tartós élelmiszert, tisztasági csomagot, illetve adományban szerzett dolgokat tudunk kivinni a hozzánk tartozó hajléktalanoknak szükségleteik szerint – sorolta Varga Gergely, a Napfényt az Életnek Alapítvány utcai szociális munkása. – Amennyiben pedig a Máltai szeretetszolgálat diszpécserszolgálatán, a rendőrségen, illetve a polgárőrségen keresztül, vagy a lakosság részéről bejelentés érkezik hozzánk egy krízishelyzetről, akkor szintén kimegyünk az érintetthez. Azonban akinek fára van szüksége, azokat átirányítjuk a MESZEGYI családsegítő szolgálatához. Hajléktalanok nem szoktak tőlünk fát kérni. 
Megkeresésünkre Ficsór-Kis Alicia, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének kommunikációs munkatársa is elmondta, hogy a Vöröskereszt utcai gondozószolgálata fát nem tud adni. 

Ez is érdekelhet

Csak az ifik játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: az MVSC-Miskolc együttese szabadnapos lesz.
Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
„Fazekas, Fazekas!” – tomboló sikerrel zárult az idei táncgála
MiskolcOktatásKultúra
A Fazekas iskola 42. táncvizsgáján több mint 200 táncos lépett színpadra, akik két napon át mutatták be az egész évben tanult koreográfiákat.
Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.
Ilonka néni 100. születésnapját ünnepelte családja és barátai körében. Fotó: Rogosz Péter
Egy évszázad emlékei – Ilonka nénit köszöntötték 100. születésnapján
Miskolc
Száz év hosszú idő, amely mögött ott van a türelem, az elfogadás és az a csendes erő, amely végigkíséri az embert az élet útján. Bíró Lászlóné Ilonka néni 100. születésnapjára gyűltek össze a MESZEGYI Aranykor Idősek Otthonának lakói, barátai és családtagjai.