Ugrás a tartalomra

Programkavalkáddal jön az idei Kocsonyafesztivál

Létrehozva
Három nap, három színpad, több tucat zenei program, gasztronómia, kultúra – így néz ki címszavakban az idei, sorban a XVI. miskolci Kocsonyafesztivál.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája a tavalyi eseményről

Bő egy hónap múlva, március 8. és 10. között rendezik meg a Kocsonyafesztivált. A város és a régió legnagyobb gasztrokulturális fesztiválja idén is változatos kulturális, gasztronómiai és zenei kínálattal várja majd az érdeklődőket. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az árusoknak a múlt hét pénteken nyitották meg a regisztrációs felületet, Lipták Ádámtól, a főszervezőtől most megtudtuk, kiemelten nagy az érdeklődés a fesztivál iránt úgy a térségből, mint az ország más területeiről is.

Kérdésünkre a főszervező elmondta azt is, a zenei programot is folyamatosan állítják össze, a három nap alatt három színpadon (Szent István tér, Erzsébet tér, Villanyrendőr) több tucat zenei formáció lép majd fel.

Preview Image
Mocsári László képgalériája a tavalyi eseményről

- Március 8-án, pénteken a kezdőnapon Miskolcon zenél majd a Wellhello, Kowalsky meg a Vega, Josh és Betti, de itt lesz a Rico X Mood, Mihályfi Luca és Bebe, Náksi, Szecsei– kezdte Lipták Ádám.

Ezen kívül Willcox, Joer Junior, az Állatok és Takács Tamás, a Helldance, Szécsi Viktória ÉS Vízi Viktor, a Sky Fanatic a Bíborszél, Merényi Ákos, a Here we are, a Mini Art-űr, Pub Vatis, Dj Atti, Marcus Greg valamint Dj Cece is ezen a napon lép fel.

A változatos programok a következő két napon is folytatódnak, a részletes, színpadra és időpontokra lebontott programot rövidesen nyilvánosságra hozzák a szervezők.

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája a tavalyi eseményről

Március 9-én, szombaton Dj Antoine, Manuel, a Paddy and the Rats, a P.Mobil, Kollányi Zsuzsi, Lotfi Begi, Yamina, Musimbe Dennis, a Bonbon, az Oti, a Club54, Erős vs Spigiboy, a Z!ENEMI, a Crotter X Varning, a Diósgyőri Jazz Tánc Klub, a Kiskalász, a Diri-Dongó, a Kántor Band, a Sztrapacska Blues Band, a Későn Szóltál, a Zenegép és a Jazz Inside zenél majd a különböző színpadokon.

Végül, de nem utolsósorban március 10-én, vasárnap, a Kocsonyafesztivál harmadik, egyben zárónapján az R-GO, Bereczki Zoltán, a Sub Bass Monster, a Dos Diavlos, Ganxsta Zolee X Takács Vilkó, az Ámokfutók, Dj Dominique, Elek Péter, az Apacuka, a Csiribiri Együttes, Zsaya és a Kacsenyák Gábor – Szodin Márk Akusztik várja majd az érdeklődőket.

Ez is érdekelhet

Trajcsik Dávid kapta a vándordíjat
MiskolcSport
A fiatal csatár kiemelkedő játékot nyújtott a közelmúltban véget ért idényben.
A Miskolc Népkert Volán csapata.
A bajnoki címért küzdenek
MiskolcSport
Zajlik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei női kispályás, csökkentett pályaméretű labdarúgó bajnokság.
Rekord eredmények a Szakma Sztáron: 17 borsodi diák, 15 dobogós helyezés
MiskolcBelföldGazdaságOktatás
A Szakma Sztár Fesztivál az ország egyik legnagyobb szakmai versenye, amelyen idén is a legjobb szakképzésben tanuló diákok mérték össze tudásukat több mint 50 szakmában.
Véradásra hívták az egyetemistákat Miskolcon
MiskolcOktatásEgészség
Idén tavasszal ismét elindult a Felsőoktatási Véradó Hetek országos programsorozat, amelyhez a Miskolci Egyetem is csatlakozott. A március 16. és május 16. között zajló kampány célja, hogy véradásra ösztönözze a felsőoktatásban tanuló fiatalokat és az intézmények dolgozóit.