Ugrás a tartalomra

Az Év Honlapja versenyen Minőségi díjat nyert Miskolc turisztikai weboldala

Létrehozva
Magyarország legrangosabb online marketingkommunikációs pályázatán részesült szakmai elismerésben a hellomiskolc.hu, Miskolc turisztikai weboldala.

22. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, ’Az Év Honlapja’ pályázatot, melynek ünnepélyes díjátadójára 2024. február 7-én a Magyar Marketing Szövetség által szervezett MARKETING TRENDFORUM szakmai konferencia keretében került sor Budapesten. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre 30 kategóriában rekord mennyiségű, 287 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 88 pályaművet díjazott.

A bírálati szempontok közé tartozott a felhasználói élmény, a kreativitás, a dizájn és a reszponzivitás. A zsűri ezenfelül nagy figyelmet fordított a kategóriának megfelelő tartalomra is.

midmar_dij
A díjat Tóth-Bodnár Krisztina (jobbra) ügyvezető és Hetei Boglárka, marketing munkatárs vette át

Turizmus kategóriában 16 nevezés érkezett be, Köztük a MIDMAR Kft. által benyújtott pályamű is. A versenytársak között volt többek között Hortobágy, Székesfehérvár, Vác vagy Keszthely pályázata is. A rangos szakmai megmérettetésen a MIDMAR Kft. Minőségi díjat nyert Miskolc hivatalos turisztikai weboldalával, a hellomiskolc.hu –val.

A turizmusmarketingért felelős cég a felhasználó oldaláról közelítette meg meg a korábbi felület megújítását, ezért egy átlátható, esztétikus site kialakítása volt cél, ahol könnyed stílusban, vonzó képekkel bőven illusztrálva mutatják be a város legfontosabb látnivalóit, turisztikai szolgáltatásait, programjait. Igyekeztek minden olyan kérdésre röviden, de mégis figyelemfelkeltő módon választ adni, ami egy turisztikai célpont kiválasztása során előzetesen felmerülhet. Logikus menürendszerrel, személyre szabott listával, interaktív elemekkel, folyamatosan frissülő tartalommal tették felhasználóbaráttá az oldalt. Lehetőséget biztosítottak a kapcsolatfelvételre és a social media felületeik bevonására. Törekedtek a gyors betöltési sebességre és a mobilbarát kialakításra is, hiszen a turizmusban rengeteg vetélytárssal kell felvenni a versenyt. Összességében egy abszolút könnyen kezelhető, tömören informáló és megjelenésében is vonzó weboldallal kívánják Miskolcra csábítani a jövendő vendégeket. (A weboldal nyelvi mutációi előkészítés alatt vannak, a régi oldalra navigálnak a jelenlegi nyelvi gombok).

A zsűri így értékelte a weboldalt:

„Felhasználói oldalról nehéz megközelíteni egy virtuális felületet, de nekik sikerült. Átlátható, esztétikus honlapot hoztak létre, megkapó fotókkal. Vonzó, informatív, figyelemfelkeltő és nem utolsósorban logikus. Ezek az összetevők teszik csábítóvá a várost, amit képviselnek. A remek weboldal megjelenése, interaktivitása, frissessége minket is arra ösztönöz, hogy ellátogassunk ebbe a nagyszerű városba. A Minőségi díjat büszkén adjuk át Hello Miskolc - Miskolc hivatalos turisztikai weboldalának.”

A díjat Tóth-Bodnár Krisztina ügyvezető és Hetei Boglárka, marketing munkatárs vette át. A díjazottak teljes listája ITT érhető el.
 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.