Ugrás a tartalomra

Bővült a helyi értékek tára

Létrehozva
A vármegyei értéktár újabb három miskolci helyi értékkel gazdagodott, ennek köszönhetően már ötven „miskolcicum” található meg a rangos listán.
Kép
Vilma-forrás mint védendő vízkincs a vármegyei értéktárba is bekerült. Fotó: Mocsári László

A Csodamalom Bábszínház, a Kamarás Kupa és a Vilma-forrás is bekerült a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értéktárba – erről határozott legutóbbi, január 29-ei ülésén a vármegyei értéktárbizottság. 
Ahogyan arról lapunk is beszámolt, mindhárom, most befogadott helyi érték tavaly szeptember végén került be a miskolci települési értéktárba. A Miskolci Csodamalom Bábszínház 30 éves sikeres, hagyományápoló és értékközvetítő tevékenysége, Miskolcon kívüli vármegyei és országos ismertsége, valamint kiemelt minősítése miatt méltán vált érdemessé a vármegyei értéktárba kerülésre. Ma már kisebb családi fesztivál keretében nyitják és zárják az évadot a Nyitogató és Zárogató elnevezésű rendezvényeikkel. Népszerű a Ringató nevű esemény is, mely az egész pici gyerekeknek nyújt kikapcsolódást szüleikkel egyetemben.

A sport szakterületi kategóriát bővíti a vármegyei értékek között a Kamarás Kupa és Kamarás István munkássága. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő kosárlabdatorna a diósgyőri, a miskolci és a hazai kosárlabdázást is megteremtő pedagógus, Kamarás István tevékenységének is méltó emléket állít. Az elmúlt 35 kupán több olyan középiskolás lány- és fiúdiák vett részt, akik a későbbiekben a DVTK, esetleg más első osztályú kosárlabdacsapatokban, korosztályos- vagy felnőttválogatottban is jelentős sikereket értek el játékosként vagy edzőként.

A tiszta vizű források értéke felbecsülhetetlenné válik napjainkban, így a Vilma-forrás mint védendő vízkincs a települési értéktár után a vármegyei értéktárba is bekerült. Az egészség és életmód szakterületi kategóriában felvételt nyert Vilma-forrás páratlan természeti környezetben található a Bükki Nemzeti Park lábánál, Miskolc és környéke legnépszerűbb karsztvízi forrása.
MN
 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.