Ugrás a tartalomra

Megszüntették a balesetveszélyt a Kilián-déli szolgáltatóház árkádjai alatt

Létrehozva
A vakolat még a múlt héten kezdett el peregni a mennyezetről, a vállalkozó keddre az egészet eltávolította.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Balesetveszélyessé vált, ezért eltávolították a vakolatot a Kilián-déli szolgáltatóház födéméről az elmúlt napokban. Ahogyan az ismert, az árkádos épület mennyezetéről még a múlt héten szakadt le egy jókora darab, akkor csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt baleset, mivel éppen akkor nem járt arra senki.

A balesetveszély megszüntetése érdekében a terület önkormányzati képviselője azonnali lépéseket tett. Mint stábunknak elmondta, a meggyengült vakolat csaknem hatvanéves lehetett, rossz állapota miatt nemcsak egy kis szakaszról, hanem az egész mennyezetről le kellett azt bontania a munkával megbízott vállalkozónak.

Kép

– Fontos volt a minél gyorsabb intézkedés, hiszen az árkádok alatt vezet a helyiek fő közlekedési útvonala, így értelemszerűen azt nem lehetett hagyni, hogy ilyen potenciális balesetveszélyben legyenek – mondta el Bartha György, aki érdekességként hozzátette: a mennyezet élemedett korát bizonyította az az 1965-ös újság is, melyet a vakolat alatt találtak annak leverésekor.

A munkálatokat kedden be is fejezték. A törmelékeket a tervek szerint szerdán szállítja majd el a vállalkozó.

A Miskolc Televízió riportja: 

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.