Ugrás a tartalomra

Már más vágányon – 25 éves munkaviszony után búcsúzott el az MVK-tól Orosz Ferenc

Létrehozva
Két hete indult a Szondi György utcai remizből utolsó szolgálatára a nyugalmazott villamosvezető.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

– Nem elindulni, hanem megállni az igazán nehéz – hangzott el lapunk megkeresésére az MVK Zrt. két hete nyugdíjazott villamosvezetőjétől, mikor felidézte a sínpárokra figyelmetlenségből rákanyarodó autósokat és lelépő gyalogosokat. Efféle rémképekből és koccanásokból – akárcsak kollégáinak – Orosz Ferencnek is jócskán kijutott az elmúlt negyedszázadban a közlekedési vállalatnál. Jóllehet, már a start sem bizonyult kimondottan göröngymentesnek.

Ferenc kereken huszonöt esztendeje, 1999 februárján kezdte meg a társaság villamosvezetői tanfolyamát. Belemelegítés gyanánt társaival máris megküzdhetett a harminc centis hóval, ha ki szeretett volna épp gördülni a városba – szeretett.

Kép

Szerette. Számos végzettsége és munkahelye közül nem véletlenül ez állta ki legtovább az idő próbáját – mindamellett, hogy fél távnál, 2011-ben derekát a folyamatos ülőmunkából adódó terhelés miatt meg kellett műtetnie. Ám nem siklatták ki a történtek.

Nem akart családjától és városától tartósan távol maradni, megannyi pályalehetősége közül így kötött ki az MVK-nál. Óvatlan mozdulatot nem csupán a kötöttpályás volán mögött, magánéletében sem követett el. Türelem és odafigyelés – ebben összegezte a villamos vezetéséhez szükséges legalapvetőbb pszichés tulajdonságokat.

Elvégre – állapította meg a szerelvények folyamatos fejlődése kapcsán – minél modernebbé és bonyolultabbá válik egy rendszer, annál több a hibaforrás is. Könnyítse is meg első pillantásra valamely újítás a járművezetők dolgát.

Kép

„Bengáli”, Tatra, „bécsi”, Škoda – Orosz Ferenc bármelyikben is ült, mindig azt mérlegelte, milyen erősen fékezzen, ha épp veszélyt lát: nehogy nagyobb bajt okozzon a fedélzeten, mint az utcán. Ahogy fogalmazott, a repülőgéppel sem felszállni az igazán nagy művelet. Kollégái mellett az utasoktól is bőven kapott jókívánságokat a vezetőfülkében eltöltött utolsó napján. Most egy ideig azonban a természetben és a víz közelében keressük majd. Más sínre állítja életét.

Ez is érdekelhet

Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.
Képgaléria
Tudás, felelősség, kitartás – ezekkel felvértezve kezdték meg a tanévet a Ferenczi diákjai
MiskolcOktatás
Soha ne felejtsétek el, milyen értékes hivatást választottatok – kérte a Miskolci Egyetem fenntartásában működő Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjait a város jegyzője tanévnyitó beszédében kedden.
Leköszönt Miskolc alpolgármestere, itt folytatja
Miskolc
Hollósy Andrásnak a város polgármestere megköszönte a munkáját.