Ugrás a tartalomra

Kidőlt a Herman Ottó Gimnázium egyik ablaka

Létrehozva
A Hahó Miskolc elnevezésű Facebook oldalon kedden kora délután jelent meg a bejegyzés, amely szerint az intézmény egyik ablaka kidőlt. Információink szerint az ügy kivizsgálása folyamatban van. 
Kép
Fotó: Mocsári László

Munkatársunk helyszíni jelentése alapján a gimnázium épületének utcafrontján lévő ablakai épek, illetve egyik sem hiányzik azok közül. Meg nem erősített információink szerint nem itt, hanem a Szent István utca frontján dőlt ki az ablak még a délelőtti órákban. Állítólag a kidőlt ablakszárny megsebesített egy diákot, aki bár nem sérült meg, de elővigyázatosságból hazaküldték az intézményből. Megtudtuk azt is, hogy az iskola már többször jelezte a tankerületnek, hogy rosszak az ablakok, de hiába, mert mindeddig semmi sem történt azok helyreállításával kapcsolatban.

Érdeklődtünk az oktatási intézmény igazgatójánál, aki - mint mondta - nem adhat információt az ügyről. Az iskola első embere a Miskolci Tankerületi Központhoz irányította szerkesztőségünket. Kérdéseinket elküldtük a központ igazgatójának. Amint a válasz megérkezik, frissítjük cikkünket.

Megkerestük a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot is. Tájékoztatásuk szerint nem érkezett hozzájuk bejelentés az eseménnyel kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.