Ugrás a tartalomra

Újabb bérlakásokra lehet pályázni Miskolcon

Létrehozva
Az E-lakáspályázat keretében 37 ingatlan találhat gazdára.
Kép
Fotó: Juhász Ákos (illusztráció)

A lakosság körében népszerű online lakáspályázati lehetőség március 11-én hétfőn indult újra, melyen összesen 37 önkormányzati bérlakást hirdetnek meg, két pályázati forma keretében. Költségelvű pályázaton tíz lakás, piaci elvű pályázaton 27 lakást hirdetnek meg. Egy-egy pályázati formán belül legfeljebb három lakásra adható be pályázat – derül ki a Miskolc Holding közleményéből. 

A pályázatok a Miskolc Holding Zrt. honlapján közzétett linken keresztül, előzetes regisztrációt követően nyújthatók be. Ugyancsak itt tekinthetők meg a lakásokról feltöltött fényképek, műszaki dokumentációk, továbbá a pályázati feltételeket, fizetendő bérleti díjakat, felújítási költségeket tartalmazó pályázati kiírás. A pályázati kérelemhez előzetesen semmilyen dokumentumot nem kell csatolni, a kérelemben feltüntetett adatokat, nyilatkozatokat alátámasztó iratokat kizárólag a nyertes pályázóknak kell majd benyújtaniuk a szerződéskötést megelőző vizsgálat során. 

A kiválasztott lakások személyes megtekintésére a szerződéskötést megelőzően, kizárólag az első helyre sorolt pályázóknak van lehetősége. A pályázatok március 25-én 16 óráig nyújthatók be. Elbírálásukra legkésőbb a pályázatok lezárását követő hatvan napon belül kerül sor. 

A pályázat benyújtásával kapcsolatban az alábbi telefonszámon, illetve e-mail címen érdeklődhetnek: +3670/705-6230; +3670/658-3396; +3670/430-8681; e-mail cím: lakashasznositas@miskolcholding.hu. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.