Ugrás a tartalomra

Magyar Péter: „Bicske csak a jéghegy csúcsa”

Létrehozva
„A bicskei rémálom nem egyedi eset” – jelentette ki Magyar Péter szerda reggel a Facebook-oldalán.

A bejegyzésben Varga Judit volt igazságügyi miniszter NER-rel szakító exférje, a Diákhitel Központ korábbi vezetője azt írta, több dokumentum, többek között egy ombudsmani jelentés jutott el hozzá, melyek szerint az egyik speciális gyermekotthonban tavaly áprilisban az egyik gyermekfelügyelő, aki éjszakára volt beosztva, megegyezett egy 15 éves növendékkel, hogy segít neki megszökni az otthonból, ha cserében a gyermekkel szexuális kapcsolatba léphet.

„A dokumentumok szerint a szexuális kapcsolat létrejött, a beígért szöktetés viszont meghiúsult, ugyanis éjszaka nem sikerült kinyitniuk az otthon kertjének kapuját” – írta Magyar Péter.

Hozzátette, a növendék másnap elmondta a csoportvezető nevelőjének, mi történt, ő pedig szólt a felettesének. Ezután az otthonvezető vette fel a növendékkel a jegyzőkönyvet, amelyben ő elmondta, hogy a gyermekfelügyelő szexuális kapcsolatba lépett vele, a szökéshez nyújtott segítségért cserében.

Ezt követően – folytatta Magyar – a vezetőség úgy döntött, hogy nem tesz az ügyben feljelentést, az intézmény egy korábbi munkatársa szerint azért, mert a feljelentést követő vizsgálat rossz fényt vetett volna az intézményre és a vezetőségre. Inkább megállapodott a gyermekfelügyelővel, hogy próbaidő alatti azonnali felmondással távozik az intézményből. Mint írta, az érintett gyermekfelügyelőt végül nem az intézmény, hanem a növendék gyámja jelentette fel 4 hónappal később, augusztusban, miután a növendék elmesélte a gyermekvédelmi gyámnak, hogy mi történt korábban.

„Csak a véletlenek összjátékán múlt, hogy a feljelentésre végül sor került, ha az intézményi gyakorlaton múlik, elkerülhető lett volna a felelősségre vonás. Mert a gyakorlat, mint oly sokszor, itt is az eltussolás volt” – állapította meg Magyar Péter, és hangsúlyozta, hogy Bicske csak a jéghegy csúcsa, a gyermekek sérelmére elkövetett visszaélések a legtöbb esetben az intézmények falai között maradnak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.
Képgaléria
Tudás, felelősség, kitartás – ezekkel felvértezve kezdték meg a tanévet a Ferenczi diákjai
MiskolcOktatás
Soha ne felejtsétek el, milyen értékes hivatást választottatok – kérte a Miskolci Egyetem fenntartásában működő Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjait a város jegyzője tanévnyitó beszédében kedden.
Leköszönt Miskolc alpolgármestere, itt folytatja
Miskolc
Hollósy Andrásnak a város polgármestere megköszönte a munkáját.
Képgaléria
Vakáció off, suli on – vigyázzunk a gyermekekre az utakon
MiskolcBelföldOktatás
A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban. Megváltozik a közlekedés megszokott ritmusa, megnő az iskolák környékének forgalma, új útvonalak és napi rutinok alakulnak ki. Különösen nagy figyelmet igényelnek az első osztályosok, akik még csak most ismerkednek az önálló közlekedéssel.