Ugrás a tartalomra

Könnyebb lett a parkolás a Fazola utcában

Létrehozva
Az új parkolóhelyeket az elmúlt hetekben alakították ki mintegy négymillió forintból.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Parkolóhelyekkel bővült a bulgárföldi városrész. A Fazola Henrik utcában egy hét férőhelyes parkoló készült el a múlt héten. Bazin Levente, a terület önkormányzati képviselője elmondta, tavaly augusztusban és az ősz folyamán több lakossági fórumot is tartott, melyeken a lakókkal közösen választották ki az új parkoló helyét.

A parkolót úgy alakították ki, hogy ne kelljen hozzá fákat kivágni, a csapadékvíz elvezetést pedig gyeptéglával oldották meg – tette hozzá. „Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ez csak részmegoldás, de a városrészben azért az elmúlt években más helyeken is létesültek parkolók, többek között a Stadion úti óvodánál is. Összességében körülbelül húsz új parkolóhely létesült az elmúlt években Bulgárföldön” – tette hozzá Bazin Levente.

Kép

Durda Péter, a miskolci polgármesteri hivatal városüzemeltetési és műszaki osztályának vezetője hozzátette, ezen a területen a most átadott parkolókon kívül már több kialakítására nincsen lehetőség, a város szabályozási terve ugyanis nem engedi.

–  A város gépjárműállománya az elmúlt években folyamatosan nő, 2010 óta gyakorlatilag megduplázódott. Ehhez természetesen igyekszik alkalmazkodni az önkormányzat, de a lehetőségek folyamatosan szűkülnek, hiszen minden új parkoló már csak a zöldterület kárára valósítható meg, ennek pedig a város szabályozási terve gátat szab – tette hozzá.

A mostani parkolóhely bővítés csaknem négymillió forintból valósult meg a város költségvetéséből.

Ez is érdekelhet

csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.