Ugrás a tartalomra

Darabonként loptak szét egy komplett házat Miskolcon

Létrehozva
A tetővel kezdték, de a téglákat is egytől-egyig elvitték.
Kép
Fotó: Tények TV2

Furcsa lopás, vagyis inkább lopássorozat történt a miskolci Magashegyen, amikor pár hónap leforgása alatt egy egész házat sikerült ellopniuk ismeretlen tetteseknek - számol be az esetről a Blikk.

Az elején csak a tetőt vitték el, majd a gerendákat, ajtókat és végül a téglákat, egyedül a tűzfalat hagyták meg, de azon kívül a tolvajok mindent elvittek amit tudtak és ami mozdítható. A tulajdonos nem ott élt, és ritkán járt ki az ingatlanhoz, ezért egészen addig nem tűnt fel neki semmi, míg el nem loptak mindent, amit lehetett - számol be a portál.

A ház tulajdonosa a Tényeknek azt mondta, nagyon megviselték a történtek, nem is a ház piaci ára, hanem annak eszmei értéke miatt.

Főképpen édesanyám meg édesapám élete, munkája van benne, én meg el szerettem volna adni, de így már nem ér semmit, úgy gondolom

- mesélte a nő, aki bár e feljelentést megtette, szinte esélytelennek tartja, hogy megtalálják az elkövetőket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?
Nagy Boglárka lett Miskolc új jegyzője
A polgármester bejelentette, ki lett Miskolc új jegyzője
Miskolc
Munkacsoport szakmai támogatásával választották ki Miskolc új jegyzőjét.
Mommy Blue
Ezeket a filmeket nem érdemes kihagyni: megvannak a CineFest első nagy dobásai
MiskolcKultúraSzabadidő
Lerántották a leplet az első versenyfilmekről. Erős filmekkel nyit a CineFest.