Ugrás a tartalomra

Döntött, majd sorsolt a HVB

Létrehozva
Az ajánlások hétfői határideje lejárt. Napokon belül jogerőre emelkednek a Helyi Választási Bizottság (HVB) döntései.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Az április 20-án elindult kéthetes ajánlásgyűjtés során a polgármesterjelölteknek ötszáz, míg az önkormányzati képviselőknek változó mennyiségben, nagyjából hatvan és hetven közötti számban kellett majd érvényes ajánlást bemutatniuk hétfő 16 óráig. Voltak, akiknek mindez már egészen biztosan nem sikerült. A HVB esti ülésén többek közt megtudtuk: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi jelölteinek indulását egy kivételtől eltekintve (09. számú egyéni választókerület, KOVÁCS PÁLMA) a szükséges ajánlások híján valamennyi körzetben elutasították.

Két hete, az első ülés során hírt adtunk arról is, amikor két polgármesterjelöltet és huszonhat önkormányzati képviselőjelöltet vett nyilvántartásba a Helyi Választási Bizottság (HVB). De olvasóink arról is értesülhettek, hogy a bizottság megjelent tagjai még azon a héten számos további képviselőt vettek nyilvántartásba. Míg múlt csütörtökön aztán megírhattuk, hogy négyre emelkedett a nyilvántartásba vett polgármesterjelöltek száma.

A Helyi Választási Iroda vezetőjének, Ignácz Dávid jegyzőnek a tájékoztatása alapján a lentiekben felsorolt önkormányzati képviselő- és polgármesterjelölteket vették nyilvántartásba az ajánlások leadásának utolsó napján:

13. számú egyéni választókerület:
KONDOGOGOSZ KONSZTADINOSZ (Függetlenek SZIVE, Jobbik, Momentum)

08. számú egyéni választókerület:
NAGY BÁLINT (Független)

18. számú egyéni választókerület: 
RÉVÉSZ PÉTER (Független)

15. számú egyéni választókerület:
VINCZE ANDRÁS (Függetlenek SZIVE, Jobbik, Momentum)

02. számú egyéni választókerület:
BÁRI NORBERT (Mi Hazánk)

16. számú egyéni választókerület:
PAPP TAMÁS (Függetlenek SZIVE, Jobbik, Momentum)

12. számú egyéni választókerület:
SZŰCS TAMÁS (Függetlenek SZIVE, Jobbik, Momentum)

05. számú egyéni választókerület:
TÓTH ZSOLT ISTVÁN (Mi Hazánk)

18. számú egyéni választókerület: 
DOHÁNY ANDRÁS (Független)

18. számú egyéni választókerület: 
IMRE GÁBOR (Mi Hazánk)

03. számú egyéni választókerület:
MÁTHÉ BOTOND (Függetlenek SZIVE, Jobbik, Momentum)

01. számú egyéni választókerület:
PETRÓ CSABA (Mi Hazánk)

16. számú egyéni választókerület:
DANCSÁKNÉ OROSZI BEÁTA (Mi Hazánk)

10. számú egyéni választókerület:
UJPÁL ZSOLT (Független)

Kép

Nyilvántartásba vett polgármesterjelöltek:

DOHÁNY ANDRÁS (Független)

FINTOR ZSOLT (Független)

A nyilvántartásba vett polgármesterjelöltek száma ezzel hatra nőtt, de még lehet nyolc is! Mint megtudtuk: FÜLÖP JÓZSEF ISTVÁNNÉ (Munkáspárt) és LEHOCZKI-SPIDER LÁSZLÓ (Nép Pártján) ajánlásait kedden fogják összeszámolni.

A HVB döntött még a görög, az örmény, az ukrán, a német és a roma nemzetiségi önkormányzat jelöltjeinek, továbbá a DK, LMP – Zöldek, MSZP, Párbeszéd-ZÖLDEK települési kompenzációs listájának nyilvántartásba vételéről is.

A hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. A hétfői határidő vonatkozott a települési nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozókra is, nekik is eddig az időpontig kellett összegyűjteniük a Nemzeti Választási Bizottság által meghatározott számú ajánlást.

Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adták le ajánlásaikat, a választási bizottság négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszi nyilvántartásba.

A szavazólapokon lévő sorrendet eldöntő sorsolásokon ettől függetlenül ezekkel a jelöltekkel is számolt a bizottság hétfő este. (Ha az elkövetkező napokban a HVB a szükséges ajánlások híján elutasítja majd az adott jelölt indulását, akkor az értelemszerűen kiesik, így lehúzzák a szavazólapról.)

Amennyiben nincs visszalépés, akkor az ezt követően jogerőre emelkedett névsor alapján adhatjuk le voksunkat június 9-én. Minderről olvasóink időben értesülhetnek majd.

Ez is érdekelhet

„A hagyományok tisztelete stabilitást ad”
MiskolcOktatás
Az Egyetemért – A Városért díj kitüntetettje prof. dr. Csák Csilla Gabriella számára nagy jelentőséggel bír, hogy a nemzetközi és országos szakmai díjak és elismerések mellett a helyi közösség is elismeri a tevékenységét.
Csak az ifik játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: az MVSC-Miskolc együttese szabadnapos lesz.
Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
„Fazekas, Fazekas!” – tomboló sikerrel zárult az idei táncgála
MiskolcOktatásKultúra
A Fazekas iskola 42. táncvizsgáján több mint 200 táncos lépett színpadra, akik két napon át mutatták be az egész évben tanult koreográfiákat.
Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.