Ugrás a tartalomra

Miskolc szerethető város

Létrehozva
Miskolc város napja alkalmából megkérdeztük az embereket, hogy mit szeretnek Miskolcban.
Kép
Bíró Babett, Miskolcon élő egyetemista és párja Tahirák Dávid / Fotók: Juhász Ákos

A Szemere-kert előtt ücsörgött az egyik padon egy fiatal pár: - Elragadó a belváros stílusa a sétálóutcával, ahonnan rálátni a felújított Avasi kilátóra. Az egész város fekvése gyönyörű, ahogy a hegyek körülveszik. Szívesen időzünk a Miskolci Egyetem környékén is, hiszen a barátnőm elsőéves nemzetközi tanulmányok szakon – mondta Tahirák Dávid. - Tetszik az egyetem légköre, és jók a tanárok – tette hozzá Bíró Babett.

Kép
Kissné Lamperger Mária nyugalmazott pedagógus

Majd a Szent István téren próbáltunk szerencsét: - A családommal teljesen bele vagyunk szerelmesedve a Bükk-hegységbe, de csodálatos Lillafüred és Miskolctapolca is. Minden nap az Avasi kilátóra látunk rá a szobánkból. Bármilyen rendezvényre gyorsan ki tudunk jönni. A DVTK női kosármeccseinek hangulata szintén sokat ad: az összetartozás érzését. Amikor még aktív pedagógus voltam, alig vártuk Miskolc város napját, hogy részt vegyünk rajta a gyerekekkel – fejtette ki Kissné Lemperger Mária.

Kép
Tarczali Áron orvostanhallgató

- Szeretem a város légkörét, hogy rengeteg mindent lehet csinálni és a természeti adottságokat. A kulturális programokból mindig elbírnék többet. A mai napig tartom a kapcsolatot a volt osztálytársaimmal a Fazekasból és a Hermanból. Most pedig a Miskolci Egyetem magánének szakán tanulok, a Debreceni Egyetemen pedig orvostanhallgató vagyok. Végzés után, mivel itt él a családom, szeretnék hazajönni és a megyei kórházban dolgozni – osztotta meg Tarczali Áron.

Kép
Baranyiné Cseh Krisztina és lánya, Baranyi Klaudia miskolctapolcai lakosok

Rövid belvárosjáró túránkat az Erzsébet téren zártuk: - Miskolctapolcán lakunk, ahol közel van a természet. Elég csak kinézni az ablakon, és látjuk a zöldet. Szeretem a város pezsgő közösségi életét, különösen a színház vonz – árulta el Baranyi Klaudia. – Tősgyökeres miskolci vagyok és ismerem Miskolc minden szegletét. Tetszik, hogy mindig felújítanak valamit, és finom a fagyi is. Szeretem ezt a helyet, és remélem, hogy a gyermekeim itt maradnak – fűzte hozzá édesanyja, Baranyiné Cseh Krisztina.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.