Ugrás a tartalomra

Már csodálhatjuk a virágfákat a miskolci belvárosban

Létrehozva
Negyedik éve helyeznek ki újra úgynevezett virágfákat a miskolci belvárosban.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A Városgazda szerda reggel kezdte meg a virágfák kihelyezését, ezt megelőzően tartottak sajtótájékoztatót a Városház téren, ahol Szopkó Tibor alpolgármester, belvárosi önkormányzati képviselő rámutatott, egy olyan sétálóutcát, ami faltól falig utcakő és beton, nehéz zölden tartani – a városvezetésnek azonban eltökélt szándéka 2019-től, hogy tesz ennek érdekében. Együttműködnek a belvárosi vendéglátókkal, ösztönzik őket a zöldítésre, de az önkormányzat is igyekszik mindent megtenni a sétálóutca „felvirágoztatásáért”.

Kép

Virágfákat helyeznek ki például, idén huszonkettőt, a Városház tértől egészen az Ady-hídig.

– Azt látjuk, tapasztaljuk, hogy a miskolciak és a turisták is nagyon szeretik őket, szívesen fotózzák. Mi pedig csak annyit kérünk mindenkitől, hogy óvják és szeressék a virágfákat – húzta alá Szopkó Tibor.

Czifrusz Natália, a város főkertésze elmondta, minden évben építenek az előző évek tapasztalataira abban a tekintetben is, hogy milyen növényeket érdemes kiültetni az edényekbe. A lehető legoptimálisabb életfeltételeket igyekeznek számukra biztosítani, így a locsolás mellett a tápanyagok pótlása is fontos feladat.

Kép

Kiemelte, hogy az önkormányzat partnereként segíti a munkájukat az Északi Agrárszakképzési Centrum Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola. A szaporítóanyag megrendelése, a palánták nevelése, az ültetőközeg keverése, a beültetés is a diákok és oktatóik keze munkáját dicséri.

Megtudtuk azt is, hogy elsősorban csüngő, nagy virágdíszt mutató növényeket – futó muskátlikat, csüngő petúniákat – ültettek el. Ezek néhány hét alatt megnőnek, így az edényt és a szerkezetet is eltakarják.

– Az a cél, hogy minél színesebb és virágosabb legyen a miskolci belváros. Úgy gondolom, hogy minden miskolci szereti, ez egy olyan emblematikus dolog a városban, mint például a virágóra – vélekedett a főkertész.

Kép

Szarka Dénes fejlesztési tanácsnok emlékeztetett, a minap Veres Pál polgármesterrel bejárták az Avas városközpontot, ahol a fejlesztések mellett szó esett arról is, hogyan virágosítottak az utóbbi években.

– Virágoszlopokat alakítottunk ki, nem használt, elhanyagolt virágágyásokat ültettünk be közösen a lakókkal. A Városgazda több tízezer növényt ültet el és gondoz Miskolc-szerte, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a köztereinken, a városrészi központokban – tette hozzá.

Szarka Dénes végül hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy vigyázzunk a virágokra. Felemlegette, hogy az előző években előfordult, hogy – a folyamatos locsolás ellenére is – néhány oszlopban kiszáradtak virágok. Mint kiderült, az okozta a galibát, hogy valakik szemetet raktak a virágfákba, ezért károsodtak a növények.

– A legtöbbet tehát mi magunk tehetjük: pusztán annyit, hogy a szemetet a kukákba, és nem a virágok mellé rakjuk. Arra kérek tehát én is mindenkit, hogy óvjuk meg az értékeinket – hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.