Ugrás a tartalomra

Nem zár be a Bazártömb, átalakul

Létrehozva
A magánberuházások és a TOP Plusz program is segítik, hogy a terület zöldebb, élhetőbb és gyalogosbarátabb legyen a jövőben.
Kép
Fotók: Mocsári László

– Egy évtizedek óta rendezetlen terület kap új arculatot – fogalmazott Szarka Dénes fejlesztési tanácsnok, aki szerint magánberuházások és uniós támogatások és a TOP Plusz program keretében tervezett csaknem 150 millió forintos fejlesztése mentén születik majd újjá a Bazártömb. 

– A TOP Plusz program mostani ciklusában az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a városrészi központokra: a 16 központ közül ez az egyik olyan terület, amit szeretnénk megújítani: sokkal gyalogosbarátabb, zöldebb, élhetőbb terület lesz itt; egyfajta párhuzamos főutca.

Szunyogh László főépítész szerint a Hodobay program lényeges eleme, hogy a magánberuházásokat összehangolják a közberuházásokkal.

– A Bazártömbben példaértékűen valósul meg ez a törekvés. A jövőben megújul majd a tömb közterületi része, a magánberuházások pedig már ezzel számolva indultak, így mondhatni, egymásra épülnek a fejlesztések – mondta Szunyogh László.

A főépítész hozzátette, a Nagy Imre utcában található a Bazártömb, amely úgynevezett udvarutcás szerkezetű. Ez azt jelenti, hogy a házszámozás a kapualjakban, az udvarokban befelé is folytatódik. Az ingatlanok végében lévő körforgalmat is átalakítják majd önkormányzati beruházásban, és úgy, hogy az autók helyett a gyalogosok kapnak majd nagyobb mozgásteret a sétányon.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.