Ugrás a tartalomra

Barkai László az összefogás hiányával magyarázza a vereséget

Létrehozva
Dr. Barkai László (DK, LMP-Zöldek, MSZP, Párbeszéd-Zöldek) este 10 órakor körülbelül 80 százalékos feldolgozottságnál állt a Miskolc Televízió kamerái elé, és jelentette be, hogy ezt a választást elvesztették, a város polgármestere a Pont Mi Egyesület, FIDESZ és KDNP polgármesterjelöltje lesz.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Barkai László a maga és a munkatársai nevében, valamint az őket támogató politikai erők nevében megköszönte a választópolgároknak a rájuk adott szavazatokat, és a stáb személyének, illetve az egyéni jelölteknek nyújtott támogatását. Értékelve az elmúlt hetek munkáját elmondta, hogy a csapat jó munkát végzett, jól dolgozott együtt és kiváló programot állított össze Miskolcnak. 

A választás üzenetét is megfogalmazta. Eszerint a demokrácia nem működik jól, ha a demokratikus erők részéről nincs összefogás. Meglátása szerint a matematikai törvényeit nem követték azok a politikai erők, akikkel össze kellett volna fogni. Varga Andrea Klára (Függetlenek Szíve, Jobbik, Momentum) és csapata nem értette meg azt, hogy összefogás nélkül ahhoz segítik hozzá a várost, hogy FIDESZES vezetése legyen a városnak. A Nép Pártján lévő politikusok sem értették meg, hogy a rájuk leadott szavazatok szintén a Fideszt segítik a hatalomba való visszajutáshoz. Barkai úgy látja, amennyiben ez nem történt volna meg, akkor a matematika törvényei szerint az arány megfordult volna a DK, LMP-Zöldek, MSZP, Párbeszéd-Zöldek győzelmét hozva. 

Barkai László tanulságként vonta le, hogy ma a demokrácián belül olyan folyamatok indultak el, hogy konkrét, szakmailag megalapozatlan programok nélkül, üzenetekkel, nem találkozva a választópolgárokkal, csak fényképek és videók formájában történő információátadással meg lehet nyerni a választást.

Végül sok sikert kívánt és gratulált a győztes oldalnak, s bizodalmát fejezte ki, hogy szívüket, lelküket beleteszik a város vezetésébe.

Ez is érdekelhet

Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Ez már március: 15 fok fölé is benézhet a hőmérő
MiskolcBelföld
A derült időnek köszönhetően éjjel azonban enyhén még fagyhat.
DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.