Ugrás a tartalomra

Tóth-Szántai József Miskolc új polgármestere októbertől

Létrehozva
A Pont Mi – Lokálpatrióták Egyesülete és Fidesz-KDNP jelöltje a voksok 40,20%-át, 24 695 szavazatot szerzett meg 100%-os feldolgozottság mellett.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Bár még nem zárult le a számlálás, a szavazatok döntő többségét magáénak tudható Tóth-Szántai József sajtótájékoztatót tartott a Fidesz irodájának udvarán. A Kossuth utcán visszafogott ünnepi hangulat uralkodott. A legtöbben az M1 kivetített közvetítését nézték, vagy a telefonjaikon követték az eredményeket. 21.57-kor azonban felharsant a Queen száma: a We are the Champions-ra bevonuló Tóth-Szántai Józsefet Miskolc új polgármestereként köszöntötte az éljenző közönség.

– Kedves barataim, ezt megnyertük - kezdte Tóth-Szántai József. Pokolian kemény négy hónap van mögöttünk, de én ezt a négy hónapot semmiért nem cserélném el. A most született barátságok jó alapot képezhetnek ahhoz, hogy októbertől új útra tereljük a várost. Újra erősek vagyunk, ezt pedig az elvégzett munkának és a miskolciak bizalmának köszönhetjük. Ezt a bizalmat meg kell szolgálni. Az elkövetkező időszakban nagy munka vár ránk, amiben mindenkire szükségünk van: nincs két Miskolc, egy Miskolc van - mondta.

Megköszönte a munkát. A győzelmet egyrészről a sok személyes talalkozásnak tulajdonítja.

– Most mi jövünk, fel a fejjel Miskolc! - zárta Tóth-Szántai. A közönség erre hangosan skandálva válaszolt: Ez Miskolc!

Csöbör Katalin beszélt ezután: "Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült visszavennünk Miskolcot. Meg kicsit izgulunk a kepviselőjelöltjeinkért, de jól állunk."

Az orszaggyűlési képviselő szerint, akik nem Tóth-Szántaira tették a voksukat, azok is meg fogják változtatni a véleményüket.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Kiss János is gratulált a matemakilag már megválasztott polgármesternek. Megköszönte mindazok munkáját, akik segítették a kampányt.

– Bár még számolják a szavazatokat, több mint 20 ezer választópolgárnak kell köszönetet mondanunk. Nem egy választást nyertünk csak, hanem visszavettünk egy várost is.

Elmondta, volt egy jól vezetett város 2010 és 2019 között.

– Most az a dolgunk, hogy újra legyünk valakik, újra úgy tekintsenek Miskolcra, ahogy megérdemli. Ez pedig Tóth-Szántai József vezetésével sikerülhet - hangsúlyozta Kiss János.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.