Ugrás a tartalomra

Ön is hallotta Adyt a Tiszain?

Létrehozva
Kellemesebb a várakozás.

Már hagyománynak tekinthető, hogy a nyári hónapokban magyar verseket hallhatunk a vasútállomásokon. Idén sincs ez másképp, 2024-ben újra visszatért a Vers a peronon program, a helyszínek köre pedig tovább bővült, hiszen a HÉV és a Volánbusz is csatlakozott a Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület kezdeményezéséhez. A MÁV-VOLÁN-csoport 69 állomásán összesen 38 vers hangzik el a következő hónapokban – írta kedden kiadott közleményében a társaság.

Június 4-étől egészen augusztus 31-éig 43 vasútállomáson és megállóhelyen, 23 Volánbusz állomáson és 3 HÉV állomáson hallhatók a kiválasztott versek. A Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett Vers a peronon kulturális kezdeményezésnek köszönhetően, kiváló művészek előadásában 33 magyar költő, 38 versét élvezhetik az utazók.

Nyár végéig hallhatók Ady Endre, Áfra János, András Sándor, Áprily Lajos, Csukás István, Dukay Nagy Ádám, Faludy György, Géczi János, Hartay Csaba, Hervay Gizella, József Attila, Juhász Ferenc, Kemény István, Kemény Zsófi, Kosztolányi Dezső, Kukorelly Endre, Lator László, Móricz Zsigmond, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Sziveri János, Szőcs Géza, Szőcs Petra, Terék Anna, Térey János, Váczi Mihály, Varró Dániel, Visky András, Wass Albert, Weöres Sándor és Zalán Tibor költeményei.

A verseket kiváló művészek: Baj László, Beck Zoli (30Y), Cserhalmi György, Csuja Imre, Ecsedi Erzsébet, Földeáki Nóra, Für Anikó, Gáspár Sándor, Hegedűs D. Géza, Holecskó Orsolya, Kemény Zsófi, Korhecz Imola, , Mácsai Pál, Mihály Péter, Müller Péter Sziámi, Nagy Péter, Őze Áron, Szálinger Balázs, Szarvas József, Szűcs Krisztián (HS7), Terék Anna és Tóth Ildikó adják elő.

A versek tehát augusztus 31-éig hallhatók, egyebek mellett a miskolci Tiszai pályaudvaron is.

Ez is érdekelhet

csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.